Itt vannak a számok: ennyit hoz majd az atlétikai vb rendezése Magyarországnak

2023. május 18. 19:14

Az augusztusi világverseny rendezési költségének csaknem kétszerese is megtérülhet.

2023. május 18. 19:14
null

A budapesti atlétikai világbajnokság teljes költségvetése 70 milliárd forintra rúg majd – írja a Magyar Nemzet. A szervezők tájékoztatása szerint a költségvetés számottevő részét a televíziós közvetítés gyártási költsége, a vb kommunikációs kampánya, a versenyzők, a technikai stáb és a média, valamint a 400 ezer néző biztonságos és színvonalas kiszolgálása, a vb győzteseinek járó pénzdíjak teszik ki. Ebből a pénzből bonyolítják le az ország összes vármegyéjét érintő, több százezer embert megszólító Hétköznapi hős programot, valamint a diákoknak szóló, az általános és középiskolákban zajló Sulihős programot is. 

Minden idők legnagyobb hazai sporteseménye a rendezési költségek mellett azonban jelentős közvetlen és közvetett bevételeket is generál, amelyek független szakértői elemzések szerint elérhetik a 130 milliárd forintot. A rendezvény közvetett gazdasági hatását 59,5 milliárd forintra számította a PwC független hatástanulmánya a pályázat idején, és ez a szám azóta jelentősen megnőtt a járvány és az infláció hatására. A vb okozta keresletnövekedés és többlettermelés pozitív hatásai olyan hazai ágazatokat érintenek, mint a kereskedelem, a szállítás és a távközlés.

Óriási nyertesei lehetnek a vb-nek például a budapesti és vidéki vendéglátósok, rendezvényszervezők, taxisok, szállásadók, boltosok. 

A vb hetvenmilliárd forintos költségvetésének döntő hányadát ugyanis hazai kis- és középvállalkozásoknál költik el a szervezők, azaz minden eszközt, szolgáltatást, amit csak lehet, magyar eladóktól és beszállítóktól vásárolnak. Ez több ezer magyar családnak jelent bevételt a vb előtt és alatt – mutat rá a lap. 

Eddig 77 országból vásároltak jegyet vagy bérletet a világbajnokságra, az eseményre várhatóan csaknem 100 országból érkeznek szurkolók Magyarországra. Olyan távoli helyekről is jönnek nézők, mint Új-Zéland, Chile, vagy Jamaica. A résztvevők és a külföldi szurkolók együtt óvatos becslések szerint is több mint 200 ezer vendégéjszakát töltenek majd az országban. 

A PwC hatástanulmánya alapján a vendégek magyarországi tartózkodásuk alatt megközelítőleg 8,3 milliárd forintot költenek el. 

A vb-re 2023 májusáig, azaz az értékesítési kampány nyári hajrája előtt már több mint 170 ezer belépőjegy fogyott el. A világesemény kezdetéig 1,5-2 milliárd forint összbevétel várható a jegyekből. Ezt egészítik ki a rendezvény több százmillió forintos szponzorációs bevételei.

Közvetítési jogok és bevételek

Az atlétikai világbajnokság közvetítései hárommilliárd emberhez juthatnak el, közülük több mint egymilliárdan ténylegesen nézni is fogják a versenyeket a nemzetközi szövetség előrejelzései és az előző vb-k tapasztalatai alapján. 

2017-ben, Londonban rendeztek utoljára európai nagyvárosban atlétikai vb-t, így a londoni számok alapján tervezhetők az adatok. London esetében – átszámítva – hatvanmilliárd forintra rúg az az összeg, amit a város a médiában nyert a vb-vel, ugyanis ennyibe került volna, ha meg kellett volna vennie mindazokat a reklámfelületeket, amiket a város a saját maga népszerűsítésére szerzett a vb segítségével. Ráadásul a világbajnokság olyan vonzó volt, hogy a nézők több mint 90 százaléka úgy nyilatkozott, hogy az ismerőseinek is ajánlaná, hogy látogassanak el Londonba, 70 százalékuk pedig maga is vissza akar térni. 

Mindezt tetézik a világbajnokság társadalmi hatásai, amelyek a gazdaságit is túlszárnyalják.

London polgárainak 96 százaléka büszke volt a vb után arra, hogy az esemény házigazdái lehettek, és 91 százalékuk szerint kifejezetten pozitív hatást gyakorolt a metropoliszban lakók közösségére a rendezés. Itthon is minden magyart büszkeséggel tölthet el, hogy Magyarország – első közép-európai helyszínként – szervezi a világ harmadik legnagyobb sporteseményét.

Önkéntesek, iskolások

A Magyar Nemzet rámutatott, hogy sokaknak már el is kezdődött a vb, minden várakozást felülmúlt, hogy 7500-an jelentkeztek önkéntesnek, miközben az is kiemelkedő, hogy legalább 2500 önkéntes munkájára számítanak a szervezők. Abszolút rekordot döntött az atlétikai vb-k negyvenéves történetében a budapesti vb első önkéntes képzési napja, amin több mint 2000-en vettek részt a BOK csarnokban.

Kifejezetten az iskolásokat, diákokat célozza meg a Sulihős program,

amelyhez eddig több mint 400 iskola csatlakozott. Minden résztvevő iskola vállalta, hogy az atlétika kiemelt szerepet kap a testnevelési órákon, megismerteti a sportágat a diákjaival, az iskola által a leglelkesebbnek ítélt 23 gyerek pedig ingyenes szurkolhat az atlétika szuperhőseinek a világbajnokságon. 

A vb hatására nő az aktív sportolók, versenyzők száma, erősödik az élsport, de legalább ennyire fontos, hogy nő a szabadidősport népszerűsége is. Ezt segíti továbbá, hogy a vb központi helyszínéül szolgáló Nemzeti Atlétikai Központ és környezete a rendezvény után átalakul, és Budapest új szabadidőparkja lesz.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
peter19791003
2023. május 19. 17:38
aggódom, hogy a tanári béremelést is ilyen "pénzekben" tervezik. mondjuk örökbérlet minden tanárnak minden mága zoltán és kis grofó koncertre
ppix
2023. május 19. 09:32
Jaja, az állam ráköltött 250 milliárdot (alkotmányos költség 35%), de a jegybevételekből meg az egyéb vendégbevételekből lesz akár 10 milliárd bevétel is. Az államadósság közben szépen nő, az arra fizetett kamat is. a 250 milliárdnyi adósságra fizetünk további 40 milliárd kamatot, amit nem kellene, ha törlesztésre ment volna el. A hülyének is megéri, ez egyértelmű. Alig 100 milliárd lehet idén a minusz az adófizetőknek, utána meg az éves 40 milliárd kamat, de nekik ez nem számit, ha a köpcös rakja eléjük a tehénszart, akkor vígan bekajálják.
Igazszó
2023. május 19. 07:00
Jó buli lett ez pár nernIk gecinek. Költsék gyógyszerre!
lazio154
2023. május 19. 06:23
Álljon már meg a menet, ez a 70 milliárd csak rendezés költsége! De van itt még egy nagy tétel a stadion építésének 200 milliárdja. Aztán azt még vissza is kell bontani, nem tudni mennyiért. Itt marad a Csepel Sc. futókörnek egy torzó, amelynek fenntartása szintén teher lesz. Lehet néhány tucat ember jól jár, a zöm rábaszik!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!