Több mint 600 óvodát újítottak fel a Magyar falu programban

2023. május 18. 16:59

A program alapvető célja, hogy megállítsa az elmúlt évtizedekben a falvakban tapasztalt drasztikus népességszám-csökkenést – mutatott rá a kormánybiztos.

2023. május 18. 16:59
null

Több mint 600 óvodaépületet újítottak fel 2019 és 2022 között a Magyar Falu Program támogatásával – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön a Tolna vármegyei Őcsényben.

Gyopáros Alpár a program támogatásával felújított Tarkabarka óvoda átadásán hozzátette: 2019-től három és fél év alatt 25 milliárd forintot fordítottak az óvodai nevelési intézményekre, csaknem kétezer beavatkozást finanszíroztak a Magyar falu program keretében.

Ezt a feladatot folytatni fogjuk

– jelentette ki. Közölte, a programnak köszönhetően ezernél több óvodaudvart tettek rendbe, több mint száz óvodai tornaszobát és ugyanennyi szolgálati házat építettek vagy újítottak fel. Hangsúlyozta: a program alapvető célja, hogy megállítsa az elmúlt évtizedekben a falvakban tapasztalt, drasztikus népességszám-csökkenést.

Őcsény példáját említette, amelynek lakossága a KSH adatai szerint 2003-ban 2600 volt, 2010-re 2300-ra csökkent, azaz kevesebb mint hét év alatt több mint tíz százalékkal lett alacsonyabb. Sajnálatos módon a legtöbb kistelepülés ehhez hasonlóan veszít a népességből – jegyezte meg.

Reméljük, Őcsényben sikerül tartani a lakosságszámot, és ebben a Magyar falu programnak is szerepe van, amelyből több mint 200 millió forint támogatást nyert el a település. Ma az őcsényi óvodában három csoportban 68 gyerek jár, és szeptemberben is hasonló létszámmal folytatódik a nevelés – fűzte hozzá. A kormánybiztos beszélt arról, hogy

a kormány elsőszámú feladata, hogy a településeken javítsa azokat a szolgáltatásokat, amelyek a gyermeknevelést segítik.

Ezek között van a járdák felújítása azért, hogy a babakocsit ne kelljen az úttesten tolni, játszóterek felújítása vagy újak építése, a falugondnoki szolgálatok indítása, megerősítése, amelyek  részt vesznek a gyermekek szállításában is.

Kézenfekvő, hogy az alapvető szociális szolgáltatásokat javítani kell, bölcsődéket, óvodákat kell építeni, a meglévőket felújítani, akár újra nyitni. „Számos esetben fordult elő az, hogy a Gyurcsány-kormány idején bezárt óvodát nyitottak újra” – mondta.

Horváth István, a szekszárdi választókerület fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, a vidéki emberekhez a Magyar falu program tudott eljutni a legjobban, nincs olyan kistelepülés, ahol ne lenne látható nyoma a program fejlesztéseinek. Ismertette: a választókerületben 2022-ben 14 településen 44 projektet finanszírozott a forráskeret, és 550 millió forint értékű beruházás valósult meg. Őcsényben hat program zajlott, az óvoda mellett az iskola és az egyházi létesítmények is kaptak forrásokat. A sárközi faluban tavaly százmillió forint forrást használtak fel – tette hozzá.

Fülöp János, a község független polgármestere megjegyezte, jelenleg több mint 2400-an élnek a községben. Közölte, az óvoda felújítására az önkormányzat 33 millió, az Őcsényi Óvodásokért Alapítvány hatmillió forintot kapott, amelyet a település hatmillió forinttal egészített ki. Az épületben korszerűsítették a fűtést, szigetelték a padlásteret, felújították a tornaszobát, járdát, parkolót, vízelvezetőt építettek.

(MTI)

Nyitókép: illusztráció/MTI/Máthé Zoltán

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kenton
2023. május 18. 18:46
Hú,próbálok magamhoz térni.Most olvastam a szabadpecs.hu oldalon egy interjút,egy a tavalyi válastáson,választási megfigyelőként jelen lévő nővel.Ajánlom mindenkinek.És csodálkoznak a két harmadon!Hihetetlen,hogy azok,akik mindenkinél különbnek érzik magukat,milyen mély szellemi színvonalon vannak!Gyerekek,itt nem két harmad lesz 26-ban,hanem négy ötöd!Hajrá!
akkor ki
2023. május 18. 18:29
A szemkilövető hazudozós alkoholista meg több ezret zárt be! Nem feledjük ferenc!
quantum
2023. május 18. 18:19
Orbán ellop minden pénzt. Ja! Meg Lölő!
difluss
2023. május 18. 18:17
Ismerős család szeretett volna hazaköltözni külföldről, rendes, dolgos emberek, érkezik az első gyermek. Spórolt pénzből vettek egy régi családi házat, ami felújítás nélkül kisbabával nem költözhető. Babavárót próbáltak igényelni, elutasították őket, így kénytelenek külföldön maradni. Ha a gyerek ott szocializálódik, sosem lesz már belőle magyar ember, bármennyire is tanítják neki a nyelvet, kultúrát. Ő már elvész a hazának, és mivel szeretnének több gyereket, ők is. Ennyire érdekli a kormányt a magyar gyermek és a családok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!