„Hess András öröksége él és élni akar!” – megjelent a Budai krónika újabb hasonmás kiadása

2023. május 30. 08:15

Az évforduló alkalmából 550 példány látott napvilágot.

2023. május 30. 08:15
null

Andreas Hess – magyarosan: Hess András – 1473. pünkösdjének előestéjén készült el a Chronica Hungarorum (A magyarok krónikája) mintegy 250 példányának nyomtatásával. „Ez volt az első könyv, amely magyar földön nyomdafestéket látott”. Az esemény 550. évfordulója alkalmából az Országos Széchényi Könyvtár a mű hasonmás kiadásával jelentkezett. A Budai krónika címen is ismert kötet  bemutatóját pénteken tartották a budai Várban – számolt be a Magyar Nemzet.

– hangsúlyozta Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) főigazgatója köszöntőjében. Rózsa arra is kitért, hogy „ezt a kötetet  – amelyből kiderül, annak idején milyen normák szerint éltek az elődeink – újabb 550 év elteltével is olvasni fogják majd”.

550 példányban látott napvilágot

Az OSZK által az 550. évfordulóra megjelentetett, hasonmás kiadás 550 példányban látott napvilágot, Farkas Gábor Farkas művelődéstörténész és Varga Bernadett irodalomtörténész szerkesztésében, Schöck Gyula könyvművész gondozásában.

A 2023-as kiadás két kötetből áll: az első a Hess-féle krónika 133 oldalának hasonmását tartalmazza. A másodikban a krónika latin nyelvű szövegének revideált változata, valamint annak magyar fordítása olvasható, továbbá egy kísérő tanulmány, magyar és angol nyelven. 

A megjelenésén dolgozó csapat még arra is ügyelt, hogy a belív papírjának vastagsága és textúrája megegyezzen az 1473-as változatával – ismertette a lap. Hess Andrásról és a kötetről Farkas Gábor Farkas művelődés- és könyvtörténész, az OSZK irodavezetője, a hasonmás kiadás egyik szerkesztője beszélt a megnyitón. Elhangzott, hogy Hess a neve alapján német származású tipográfus lehetett.

– mondta el Farkas.

Az is kiderült, hogy, az első magyar földön nyomtatott könyv 240-250 példányából mára egyébként mindössze tíz maradt fent – többek között azért, mert még a mohácsi csatavesztés előtt külföldre kerültek.

Farkas Gábor Farkas becslése szerint a krónika előállításának költsége száz aranyra rúghatott – ennek mintegy felét egyébként a papír ára tette ki. 100 aranyból már házat lehetett venni a Vár alatti mezőn. 

Már akkor is „közbeszólt a politika”

A szerkesztő érdekességként említette még, hogy „a krónika lezárása kissé kurta-furcsa”. A kutatók ezért feltételezik, hogy a kézirat, melynek nyomtatott változatát Hess elkészítette, eredetileg valamivel bővebb terjedelmű volt.

„A Budai krónika első változata már 1472. januárjában készen lehetett. Hess valószínűleg ez év pünkösdjére szerette volna befejezni a nyomtatását, ám márciusban letartóztatták a hazai könyvnyomtatás spiritus rectorát, szellemi irányítóját, Vitéz János esztergomi érseket, mert belekeveredett a Mátyás király elleni összeesküvésbe. Hess ekkor feltehetőleg megszakította a munkát, amelyet végül 1473 pünkösdjére fejezett be. A végleges változatból azonban kihagyta azokat a részeket, amelyek a Mátyás trónutódlása körül kialakult, zűrzavaros helyzetben kényesnek minősültek volna„

– hívta fel a figyelmet Farkas Gábor Farkas.

 A krónika teljes anyagát hangoskönyv formájában is meghallgathatják Szabó Sipos Barnabás előadásában – írta a Magyar Nemzet.

A Hess budai nyomdájából kikerült Chronica Hungarorum példátlan a XV. századi Európában: egyetlen másik ország nyomdászattörténete sem kezdődik egy nép históriájának megjelentetésével, sőt: akkoriban a nyomdák száma sem volt túlságosan magas. Az 1470-es évek végén 66 officina működhetett a kontinensen.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nick89
2023. május 30. 09:05
Közben többezer milliárd hitelre nyújtottak be igényt zseniális gazdasági vezetőink az EU-nál. Közvetlenül a többezer milliárdos kínaihitel felvétele után. Remélem, hogy ezt a Ráhelék fizetik vissza és nem mi! Jah! A kínaiaknak miért is nem kell vámot, adót, járulékot fizetni Magyarországon?
Csomorkany
2023. május 30. 08:57
Azért az is hozzátartozik a történethez, hogy Hess nyomdáját érdeklődés hiányában kellett bezárni. A nyomtatott könyv akkoriban ugyanolyan tömegtermék volt, mint manapság a kínai zokni. Elegáns ember kézzel írt könyvet rendelt, csóróknak meg nyomtatottra sem telt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!