Döntött a bíróság a Herczeg Zoltánnal szembeni kényszerintézkedésről

2023. április 20. 15:10

Az ügyészség a héten kezdeményezte a divattervező letartóztatásának megszüntetését, fél év után kerül szabadlábra.

2023. április 20. 15:10
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

A Budai Központi Kerületi Bíróság döntése nyomán bűnügyi felügyeletbe kerül a kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított Herczeg Zoltán és gyanúsított társa – téjékoztatta lapunkat Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője.

A bíróság döntése alapján a neves divattervezőnek

nyomkövetőt kell majd viselnie, lakhelyét egy héten csak egyszer hagyhatja el, két óra időtartamra.

A most elrendelt bűnügyi felügyelet határideje augusztus 20.

Ahogy lapunk is beszámolt róla, az ügyben illetékes IV. és XV. Kerületi Ügyészség kezdeményezte a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírájánál a kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított Herczeg és gyanúsított-társa letartóztatásának megszüntetését és velük szemben bűnügyi felügyelet elrendelését.

Ahogy pedig a Szabó József korábban elmondta lapunknak, a nyomozási bíró a büntetőeljárás nyomozati szakaszában

nem írhat elő az ügyészségi indítványnál súlyosabb kényszerintézkedést egy gyanúsított számára. 

Ismert, Herczeg Zoltán gépkocsijában és lakásán összesen körülbelül 100 gramm növényi törmeléket – az elsődleges adatok szerint marihuánát – és 16 gramm kokaingyanús port, a másik gyanúsítottnál pedig összesen körülbelül 85 gramm növényi törmeléket, valamint 1 gramm port – elsődleges adatok szerin kokaint – találtak.

A BRFK kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt kezdeményezett eljárást a két férfi ellen, akik még akkor letartóztatásba kerültek. Ennek határidejét azóta többször meghosszabbították, legutóbb április 23-ig.

Fotó: Herczeg Zoltán/Facebook

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kevertfajú
2023. április 22. 07:41
Nagyon kemény a magyar roncstársadalpm elit kommentszekciója megint. A sok abortusz maradék gennyben vergődése nagyon jól megmutatja mi a fidesz erkölcsi alapja. Zoli egy művész, akinél koxot találtak, megesik. A politikusaitok között is, sőt pedofilok, tolvajok, maffiózó, hazánkat hitelbe verő hazaárulók. De nektek a fivattervező libsi az ellenség, aki a légynek nem tudna ártani és alkotói munkából él (nem mások megkárosításából). Magatokat írjatok le, a nagy és méltán híres jókeresztény gyűlöletetekkel. Szánalmas.
nemmondom
2023. április 20. 17:04
Öten vannak a képen, remélem a négy másik szabadon legelheti a füvet.
luxusbatar
2023. április 20. 16:36
Gondolom ezt az ítéletet is az orbán által megvett valamelyik bíró hozta...
ancilla
2023. április 20. 16:24
És Budaházy?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!