Imaszobákat nyit a Corvinus az iszlám hallgatóknak

2023. március 20. 15:28

Két szobát alakítottak át; egyiket mindkét nem tagjai látogathatják, a másikat csak a nők.

2023. március 20. 15:28
null

Imaszobák nyíltak a Corvinuson – adta hírül az egyetem a hivatalos weboldalán angolul és magyarul. A Facebook-oldalán az egyetem bőbeszédűbb volt, ott leszögezték (angolul): „Imahelyiségeket biztosítunk muszlim/iszlám hallgatóink és munkatársaink számára, hogy megfelelő körülmények között végezhessék vallásgyakorlatukat az egyetemen”.

Mint írták, a két imaszobában „hallgatóink és munkatársaink megfelelő körülmények között gyakorolhatják vallási szokásaikat”.

Az egyik szobát csak a nők használhatják, a másik szoba mindkét nem tagjai számára nyitott.

(Ennek oka a honlap tanúsága szerint az, hogy az egyetemen jelenleg a női hallgatók vannak többségben a muszlim/iszlám közösségben). A két szobában egyébként – csak az angol nyelvű szöveg tanúsága szerint – bejelölték merre van észak, dél, kelet és nyugat, hogy segítsenek a kibla, magyarul az imairány megtalálásában.

Az egyetem a közleményt később kiegészítette, miszerint az imaszobák nem kizárólag muszlim hallgatóknak lesznek fenntartva, ugyanis minden felekezet használhatja azokat. „Az imaszobák lehetővé teszik, hogy minden vallási felekezethez tartozók is megtapasztalhassák, hogy egész nap van hely az imádkozásra, nem csak a muszlimok számára” – írták.

Nyitókép: Illusztráció/Imádkozó muszlimok Nepálban.
Forrás: Sunil Pradhan / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Igazszó
2023. március 21. 15:42
Gyorsuló a lecsúszás. De sokan leírták már: nem azt kell figyelmni amit a köpcös vétótlan geci hazudik, hanem azt amit tesz. Nos olvasható mit tette valamelyik samesza. Következmények nélkül persze. Ismét és ismét.
emesealma
2023. március 21. 12:03
"Azonban az imaszobákat valamennyi vallási közösséghez tartozó hallgatónk, munkatársunk szabadon használhatja vallásuk gyakorlásához." Nem értem miért szítja itt a hangulatot a mandika. A facen valóban iszlámról van szó, de az egyetem honlapján elég egyértelmű, hogy mindenki használhatja. Mondjuk nem tudom, mennyire akarnak együtt imádkozni az érintettek, de mindegy....
krampus
2023. március 21. 09:47
Ennyi a muszlimok szama? Vagy kb annyi mint az lmbtq agyhalottake? Vannak 3-an de mar szoba kell nekik...miert van az, hogy idejon valaki s nekunk kell hozzajuk idomulni kulturalisan s nem ok idomulnak a vendeg orszagahoz? Itt mar mindenki hulye?
690123Ug
2023. március 20. 20:22
Es akkor a homoszexuálus hallgatókat kirúgják a muszlimok kedvéért az egyetemről??Ugyanis az sérti a muszlim vallásúakat, mert nem elfogadott náluk az ilyen deviancia.Hú belegondoltak már ebbe? Ez bonyolult lesz ha mindennek meg akarnak felelni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!