Kácsor Zsolt esete Bogár Lászlóval: „De szeretnék én Bogár László lenni!”

2023. március 23. 06:42

Kácsor felháborodott azon, hogy Bogár – szerinte – sablonszerűen „háttérhatalmazik”.

2023. március 23. 06:42
null

Kácsor Zsolt új publicisztikával jelentkezett a Népszava hasábjain. Friss írásában kifejtette, régen röhögött akkorát, „mint a minap, amikor belehallgattam Bogár László, Gajdics Ottó és Boros Imre beszélgetésébe, amelyet a nevezett urak voltak képesek nyilvánosan előadni”. Szerinte Bogár László volt a legjobb, mint írta „mert sikerült »leügynököznie« Dózsa Györgyöt, az 1514-es parasztlázadás fő felelősét”.

a történelem minden fontosabb eseményét a a »háttérhatalmak« (magyarul: »tudjukkik«) tervelték ki anyagi haszonszerzés és a népek megnyomorítása céljával.

De szeretnék én Bogár László lenni! De szeretném ilyen egyszerűen, fekete-fehérben látni a világot!

Milyen jó lehet neki: kutatni, gondolkodni, forrásokat elemezni minek is, elegendő a háttérhatalmi sablon használata, s máris megvan a megoldás.”

A cikk hátralévő részében kifejtette, hogy Dózsa György „talán tényleg nem érdemel sem kultuszt, sem utcanevet”, valamint a keresztes háborúból elfajult lázadás „valójában országdúlás és fosztogatás volt”.

Nyitókép: Képernyőkép

Összesen 127 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
simonvitéz
2023. március 23. 15:11
Hozzáteszem, Bakoczot elképeszto kellemetlen helyzetbe hozták, hiszen a pápa kérését nem igazán volt módjában elutasitani. A királynak és a foldesuraknak kellett volna időben lépni. Viszont a király gyenge volt, a foldesurak meg szokás szerint egymásra acsarkodtak, nem igazán maradt szellemi kapacitásuk sem Bakocznak segíteni, sem átlátni ezen a terven.
simonvitéz
2023. március 23. 14:48
Ilyen hadjáratot érdekes módon előtte vagy 250 évig nem hirdetett meg a pápa. És hogy hogy nem, a sereg gerincét a Magyar Királyság bol toborzott parasztokbol óhajtották megalkotni, amikor tudvalevo volt, hogy ezeknek, önmagukban, semmi esélyük se lenne a kor egyik legjobban felszerelt, és legmodernebb hadseregével, a törökkel szemben. A toborzást a tavaszi földmunkák idejére idozotették. Amikor mindenkire szükség van a földeken. Arra kellett csak figyelniük, de igazából arra se, hogy a felduhodott foldesurak, akik egyaránt fújtak Bakoczra és a parasztokra, és akik kemény retorziokat alkalmaztak a hadba vonultak otthon maradt csaladtagjaival szemben, akkor fújassák le az akciót, amikor több ezer harcra éhes, elszánt paraszt osszegyult. A többi már gyászos és véres történelem, a magyar elit egy az egyben leszerepelt, amiért képtelen volt átlátni ezt a sátáni tervet. De talán azért sem látták át, mert ilyen terv megkonstruálásához és egyúttal leleplezéséhez is egy démoni gondolkodás szukségeltetetik.
simonvitéz
2023. március 23. 14:34
Dózsa tényleg nem volt ügynök, ebben nem értek egyet Laci bával. Ellenben a keresztes hadjárat szervezése egy Medici fúrmány volt. Bakocz majdnem keresztülhuzta a számitásukat azzal,,hogy kis híján őt választották meg pápának. A Medicieknek mocskosul sok pénzbe került a biborosok lefizetése, ezért aztán nem zárták a szivukbe Bakoczot. Tökéletes tervet eszeltek ki ellenfelük és egyúttal Magyarország megbuntetésére. A terv kezdeti pontja volt egy keresztes hadjárat meghirdetése a török elle.
zsanett-kúnrum
2023. március 23. 14:11
én még a háttérhatalom részéről nem hallottam semmiféle cáfolatot a sablonról
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!