Jövőre már elindulhat a debreceni akkumulátorgyár üzeme

2023. március 27. 13:57

2025-ben pedig indulhat a tömeggyártás.

2023. március 27. 13:57
null

Új részleteket árult ár a CATL a debreceni akkumulátorgyárral kapcsolatban Szilágyi Balázs, a CATL közügyekért felelős vezetője, szavait a Portfolio szemlézte. Elmondta: tavaly már kapott a cég egy földmunkákra és mélyalapozásra vonatkozó engedélyt, és az ehhez kapcsolódó munkálatok már tavaly novemberben elindultak. „A földmunkáknak már a végéhez közeledünk. Úgy számolunk, hogy áprilisban véget ér a tereprendezés” – mondta Szilágyi.

A CATL tisztáza: Debrecenben nem akkumulátor-összeszerelő üzemet létesít, hanem az ellátási lánc eggyel korábbi fázisában a legfontosabb, energiatárolásra szolgáló részegységeket, cellákat fogja gyártani, amelyeket modulokba, majd egységekbe csoportosítanak az akkumulátor-összeszerelő üzem részére.

A CATL úgy tervezi, hogy idén júliusban már építkezik,

2024-ben már próbaüzemet tart, és 2025-ben megindulhat az élesüzem, vagyis a tömeggyártás.

Így a debreceni üzem építésének három fázisa az évtized végére zárulhat majd le.

Nyitókép: Facebook

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2023. március 28. 10:11
A kabai cukorgyárat( 10 éves sem volt)ki passzolta el a többivel együtt?!
szilvarozsa
2023. március 27. 16:23
Ez neked új? Még Gyurcsán gazdádék is szoktak volt magáncégeknek állami támogatást adni. Akár direkt, akár indirekt formában. Lásd Motim ZRt áramszámlái Gyurcsán kormányzása alatt!
monuskaroly
2023. március 27. 15:21
Az autógyárak is működnek, pedig nincs semmilyen bányánk, vagy nyersanyagunk hozzá!!!
390 ft
2023. március 27. 15:18
Ezek szerint nem tudták megfúrni az idegen zsoldban álló lipsik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!