Őrült autós üldözés volt Budapesten (VIDEÓ)

2023. február 16. 11:06

Közúti ellenőrzésnek indult, életveszélyes hajsza lett a vége.

2023. február 16. 11:06
null

A budapesti rendőrök befejezték az eljárást a férfi ellen, aki több kerületen át menekült a szirénázó rendőrautók elől – számolt be a police.hu. A portálon azt írják: közúti ellenőrzésnek indult, majd életveszélyes hajsza lett egy rendőri intézkedés vége 2021. február 4-én 16 óra 30 perc körül Budapest XV. kerületében, a Pozsony utcában. A járőrök egy parkoló autó vezetőjét akarták intézkedés alá vonni,

azonban a sofőr észlelve a rendőröket a gázra lépett, és elhajtott.

A rendőrök megkülönböztető fény-és hangjelzés használata mellett a XIII. kerületen át egészen Újpestig követték a szürke autót, de a sofőr a többszöri felszólítás ellenére sem állt meg. Menekülés közben több piros lámpát is figyelmen kívül hagyott, valamint a járdán haladó gyalogosokat is veszélyeztette; két embernek félre kellett ugrania a száguldozó kocsi elől.

Végül az autós kutyaszorítóba került; egy szemből érkező kocsi útját állta, így a rendőrök utolérték és elfogták. Az események során senki nem sérült meg.

A 26 éves K. Benjámint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályára előállították,

ahol gyanúsítottként hallgatták ki közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt. Az eljárás során kiderült, hogy a 26 éves sofőr kábítószertől befolyásolt állapotban vezetett, ezért a nyomozók járművezetés bódult állapotban vétség meglapozott gyanúja miatt is kihallgatták. A férfi a bűncselekmények elkövetését beismerte, de részletes vallomást nem tett. A budapesti rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, majd a napokban a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

Nyitókép: YouTube

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kozmosz
2023. március 25. 02:28
A helyszínen egy kissé meg is kellett volna dádázni.
krampus
2023. március 25. 02:18
BMW....vereben volt a vezetes a ciganynak.
need-info
2023. február 16. 13:49
Túl sok amcsi reality üldözéses, lövöldözős videót néznek ezek a mai fiatalok és teljesen átveszik. Sokan azt hiszik, hogy valami PC játékban vannak. Kretének!
Brandon the great Negro
2023. február 16. 13:35
K. Bertalan. Kalányos? Kanalas? Kolompár? Korsós?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!