Honvédelmi miniszter: Nem küldünk fegyvereket a konfliktusba, el akarjuk kerülni annak eszkalációját

2023. január 30. 18:42

A semleges Ausztria sem küld fegyvereket a háborúba – mutatott rá Szalay-Bobrovniczky Kristóf hétfőn.

2023. január 30. 18:42
null

Ausztriával hagyományosan jó szomszédok vagyunk, együttműködésünk szinte minden területen, így a katonai-védelmi területen is nagyon szoros – mondta a honvédelmi miniszter, miután megbeszélést folytatott az osztrák védelmi miniszterrel hétfőn Budapesten. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: a megbeszélésen egyetértettek Klaudia Tanner osztrák védelmi miniszterrel a nyugat-balkáni országok stabilitásának fontosságában.

Mint mondta, a közelmúlt történelme bizonyítja, hogy az ott élőknek és az egész európai védelmi közösségnek kiemelt figyelmet kell fordítani erre a régióra. Emlékeztetett rá: Magyarország katonai értelemben is jelen van a régióban, a NATO legnagyobb szárazföldi missziójában, a koszovói KFOR-ban jelentős szerepet vállal, valamint a bosznia-hercegovinai EUFOR Althea-misszió is magyar részvétellel működik, itt egy év múlva magyar tábornok veszi át a parancsnoki beosztást.

Hozzátette: a megbeszélésen szóba került az ukrajnai háború. Magyarország álláspontja világos: nem küldünk fegyvereket a konfliktusba, mert el akarjuk kerülni annak eszkalációját,

és „ebben a tekintetben is Ausztriával egy platformon állunk, a semleges Ausztria sem küld fegyvereket a háborúba”.

Kifejtette: ugyanakkor mindkét ország humanitárius segítséget nyújt a háború elől menekülőknek. Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: tájékoztatta osztrák kollégáját a magyar haderőben zajló fiatalításról is. Ennek célja a harckészség növelése, a NATO-szövetségeseinkkel való együttműködés megkönnyítése.

Fiatal, de már komoly tapasztalattal rendelkező, NATO-misszióban szolgált, nyelveket beszélő katonatisztek kerülnek fontos pozícióba, az idősebbeknek számára pedig méltó és méltányos kivezetési utat állított fel az ország –fogalmazott a miniszter, aki a haderőfejlesztésről is tájékoztatta osztrák kollégáját.

Klaudia Tanner osztrák védelmi miniszter hangsúlyozta:

kiváló a két ország együttműködése, a két ország hadereje hét külföldi misszióban is együtt dolgozik.

Mint mondta, a hétfői megbeszélés középpontjában alapvetően az európai biztonsági helyzet és az ukrajnai fejlemények állnak. Hangsúlyozta: a legnagyobb veszély a háború Európára való kiterjedése, de ez nemcsak a hagyományos háborúról szól, hanem a nem-hagyományos fenyegetésekről, például a migráció növekedéséről, amit a háború felerősített.

Kiemelte: egyeztértettek Szalay-Bobrovniczky Kristóffal abban, hogy továbbra is szorosan együtt kell működniük az európai államoknak, hogy a migráció problémáját közösen meg tudják oldani. Magyarország, különösen ami a katonaságot és a határvédelmet illeti, az európai fejleményeket tekintve új utakon jár –emelte ki az osztrák védelmi miniszter. Klaudia Tanner szerint a migrációra az egyik megoldás a Nyugat-Balkán megerősítése, az európai unióba történő integrációt pedig elengedhetetlennek nevezte.

– jelentette ki, és megköszönte Magyarország elkötelezettségét a térség biztonságának fenntartásában.

Beszéltek az európai biztonsági helyzetről, az EU és a NATO közötti együttműködésről. Mint mondta, egyetértettek abban, hogy az EU-nak határozottabban kell fellépnie, a közelgő NATO-bővítés kapcsán pedig szoros koordinációra van szükség, még akkor is, ha az EU lakosainak 97 százaléka a NATO tagja. Ha nincs egység az európai biztonságpolitikában, megnyitjuk a kaput más fenyegetések előtt, akkor mindenképpen számítani kell újabb konfliktusokra, ezért fontos, hogy hiteles és erős biztonság- és védelempolitikát folytasson Ausztria és Magyarország – emelte ki Klaudia Tanner.

(MTI) 

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csulak
2023. január 31. 11:58
..ezt mondta az elejen mindne nyugati orszag, aztan...
need-info
2023. január 31. 02:09
Az lehet, hogy semleges, de a kormányuk nem kompatibilis a miénkkel, ezért ez csak látszatnak jó. Magyarország, Szerbia. Innen kell kibővíteni az új Visegrád csoportot, mert a lengyelek, szlovákok, csehek más irányt vesznek.
koronaszepe
2023. január 30. 21:31
Ez a csávó egy zsúrpubi.
koronaszepe
2023. január 30. 21:30
Szar lehet most osztrák kisebbségnek lenni Ukrajnában. Vagy svájcinak...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!