Kötter Tamás Gyöngyösi Mártonnak: Azért vagyunk, hogy emlékeztessük önöket, arra is amit szívük szerint elfelejtenének

2022. december 01. 16:19

Kötter Tamás szembesítette múltbeli tetteivel Gyöngyösi Márton jobbikos politikust.

2022. december 01. 16:19
null

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy „a Fidesz a nőerőszakoló oroszok pártján” áll. Az ellenzéki politikus többek között arra is kitért, hogy „mi magyarok pontosan ismerjük az orosz hadsereg »szokásait«. Lopás, erőszak, barbárság, állatias viselkedés”.

Erre reagált Kötter Tamás ügyvéd, író Facebook-oldalán. Bejegyzését azzal a felütéssel kezdte, hogy „memóriazavar?!

Majd azzal folytatta, hogy rámutatott

„Ezek így együtt nem csak a maradék hitelüket, de úgy látszik az emlékezetüket is elvették” – jelentette ki a megmondóember.

„De ne búsuljanak, mi azért vagyunk, hogy emlékeztessük önöket, arra is amit szívük szerint elfelejtenének” – zárta a bejegyzését Kötter Tamás. A poszthoz egy olyan grafikont is mellékelt az ügyvéd, író, amely azt ábrázolja, hogy 2014-ben és 2015-ben mely jobbikos politikusok vettek részt választási megfigyelőként Luhanszkban és Donyeckben.

A vonatkozó bejegyzést alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Képernyőfotó

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2022. december 02. 09:47
úgy látszik a zsidók is felejtenek! ez a palit megtűrik maguk kozt!
Vad Virág
2022. december 02. 06:33
Zsidózott. Most betojt, fél. Hát ezért ilyen! Érthető!
kálmi
2022. december 02. 05:56
Ezek a jobbikosok a mai politikai élet leggerinctelenebb figurái, pedig elég nehéz a választás.
Haramia
2022. december 01. 21:03
Gyöngyösi is ott van a hazaárulók között. Vastag a bőr a pofáján. Ritka gerinctelen féreg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!