„A vendég ebből semmit nem vehet észre” – így küzdenek a rezsiárak ellen a hazai luxuséttermek

2022. november 21. 20:17

A turisztikai szektort is súlyosan érinti a háború miatti gazdasági és energiaválság. Nem képeznek kivételt a felső kategóriás éttermek sem, arról kérdeztük őket, hogyan tudják felvenni a harcot az egekbe szökő árak ellen és ebből észrevesz-e bármit a vásárló.

2022. november 21. 20:17
null
Bokor Gábor
Bokor Gábor

Sokan gondolnák, hogy a felső kategóriás éttermek könnyű, hatalmas profittal dolgoznak, így könnyen átvészelik a háború miatti gazdasági és energiaválságot. Megkerestük az ország legpatinásabb éttermeit, hogyan tudnak megküzdeni a helyzettel. A legtöbbjük arról számolt be, hogy

alig jöttek ki a koronavírus-járvány okozta visszaesésből, itt az újabb válság. 

Takarékláng

A két Michelin-csillaggal is rendelkező Stand étteremvezető-helyettese, Vajda Zsófia a Mandinernek elmondta, hogy a jelenlegi energiakrízis során náluk drasztikus változtatásokat nem kellett eszközölni. 

– fogalmazott, majd úgy folytatta, az étteremben az összes légtechnikai rendszer, a mosogatási technológiájuk és a hővisszanyerő berendezéseken túl a mozgásérzékelős LED-es világítás segíti őket a mostani helyzetben. 

Szulló Szabina, a Michelin Guide francia étteremkalauz által idén két csillaggal kitüntetett budapesti Stand séfje az étterem konyhájában. Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Szulló Szabina, a Michelin Guide francia étteremkalauz által idén két csillaggal kitüntetett budapesti Stand séfje az étterem konyhájában. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A Mandiner megkeresésére kijelentette, a Stand Étterem a korábbiaktól eltérően jelenleg nincs nyitva szerdán,

de ennek inkább az az oka, hogy a csapat egy jelentős része a Bocuse d’Or lyoni döntőjére készül,

így az emberhiány miatt szűkítettek a nyitva tartáson. 

Elárulta, hogy –a szakmában amúgy nem egyedülálló módon– éttermük munkaerőhiánnyal küzd, szűk csapattal dolgoznak, aminek jelenleg az iparágban a pandémia alatt bekövetkezett változások az okai, ugyanakkor az emelkedő rezsiárak miatt nem kellett sem az étteremben, sem a bisztróban szűkíteni az étlapot és változtatni a személyi felállásokon. 

– közölte.

Egy idő után nem lehet hova emelni

Ugyanezen a véleményen van az idén 40 éves Zsidai Gasztronómiai Csoport vezetője is. Zsidai Roy portálunknak kifejtette, az energiaválság egy olyan, rajtunk teljesen kívülálló ok, amire egyszerűen nincs ráhatása az embernek. 

Szinte csak attól függ, hogy valaki túl tudja-e élni a mostani időszakot, hogy időben tudott-e szerződni az energia-kereskedőkkel. Állítása szerint az éttermek nagy része azért van jelenleg bajban, mivel erre sokan nem készültek előre, nyilván nem is készülhettek, hiszen senki nem tudta, hogy így megugranak majd az energiaárak. 

Június elejéig lehetett bármilyen értelmezhető áron szerződést kötni, utána olyan szinten felrobbantak az árak, hogy az mára kezelhetetlen”

– mesélte.

Az üzletcsoport vezetőjétől megtudtuk, hogy éttermeik – melyek leginkább a magasabb szintű vendégszegmensre, üzletemberekre, tehetős külföldiekre vannak kalibrálva–, annyi áremelést végre tudtak hajtani az inflációs emelkedésen felül, hogy a jövő évet nullszaldósan ki tudják majd húzni. 

Zsidai Roy: Azt nem szoktuk megtakarításnak hívni, ha tíz forintot spórolsz ahhoz, hogy száz forintot ne szedjél be

Karácsony Gergely bejelentése kapcsán úgy indokolt, hogy a díszkivilágítás elhagyásával a főváros meg tud spórolni 28 millió forintot, ugyanakkor az önkormányzat éves büdzséje 410 milliárd forint. Ez 0,007 százalékot jelent, ami véleményem szerint számszakilag láthatatlan összeg, ugyanakkor a turizmusban a kár, amit okoz, nagyságrendekkel nagyobb.

Az éttermeikben, a Pest-Budában, a Pierrotban és többek között a Spílerben az okozza most a fejtörést, hogy a megemelkedett árszínvonal mellett az árbevétel megmarad-e, magyarul betérnek-e majd a vendégek ilyen árak mellett is.

– fogalmazott, majd hozzátette, hirtelen londoni vagy tokiói árakat nem lehet alkalmazni, mert akkor egyszerűen a vásárló nem tér be.

Fotó: Mátrai Dávid/Mandiner
Fotó: Mátrai Dávid/Mandiner

Hasonló választ adott az árszinttel kapcsolatos kérdésünkre a két Michelin-csillagos Stand is, mely szerint az áremelkedés a színvonalon nem szabad, hogy látszódjon.

Nyilván az, hogy van olyan alapanyag, amelynek 70 százalékkal emelkedett az ára, a 25-50 százalékos áremelkedés pedig teljesen általános, nagyon megnehezíti a helyzetünket, hiszen nem emelhetjük az árakat heti rendszerességgel – közölték.

– fogalmaztak.

A Stand lapunknak küldött válaszában hosszan írt arról, hogy az éttermük célja, hogy folyamatosan a lehető legmagasabb színvonalat biztosítsák. „Ha ez nem így lenne, ha nem tudnánk a magunk számára meghatározott szintet hozni, nem lenne értelme nyitva tartanunk” – válaszolták.

–  közölte a Zsidai csoport vezetője, aki pesszimista a szektor jövőjét illetően, úgy gondolja, hogy azok az éttermek, melyek a járványt követően nyitva tudtak tartani, már felélték korábbi megtakarításaikat és tart attól, hogy a mostani energiaválságot sok vendéglátóipari egység már nem fogja kibírni. 

Nyitókép: Mátrai Dávid/Mandiner

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Okoskodó
2022. november 22. 08:39
A csillagos éttermek mellett néhány felsőkategóriás éttermet is megdobtak 50-80 millió vissza nem térítendő támogatással, annak ellenére, hogy a háttérben levő milliárdos tulajdonosok főleg az ellenzékhez vannak bekötve, bár ez nem volt teljesen oldalfüggő. Ennek ellenére , ha valós piac lenne, ezek nem tudnának fennmaradni.
Google
2022. november 22. 07:48
Csak azt tudom mondani, hogy a régebbi, olcsóbb ételek, finomabbak is voltak. Régi szebb idők!
Paskai
2022. november 22. 07:43
Rettenetes. Borzasztó!
Lenka
2022. november 21. 21:28
"az étteremben az összes légtechnikai rendszer, a mosogatási technológiájuk és a hővisszanyerő berendezéseken túl a mozgásérzékelős LED-es világítás segíti őket a mostani helyzetben." Mivan?? Ez most komoly? OMG! Hát, hajrá srácok! :))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!