Hont az értelmiségről: Emberek Orbán Viktor életét élik a sajátjuk helyett

2022. november 18. 22:29

Az ATV Öt című műsorában is a kedden, lengyel területre csapódott bombáról beszélgettek az adás első részében a vendégek.

2022. november 18. 22:29
null

Ceglédi Zoltán politikai elemző arra hívta fel a figyelmet, hogy „lényegében a harmadik világháború megelőzésének a jele az volt, hogy nem az történt, amire ilyenkor az ember a sajtótól számítana, hogy azonnal ott van a címlapon ennek a két embernek a fotója”. Majd azzal folytatta, hogy azt látja,

akik döntéshozók e tekintetben, hogy a legelején eltekerték annak a lehetőségét, hogy a címlapokon kitörjön egy világháború. (...)” – húzta alá.

„Rezgett a léc! Most először voltunk úgy a szakadék szélén, hogy egy kis lökés is elég lett volna ahhoz, hogy belezuhanjunk, és úgy néz ki, hogy ez egyelőre nem történt meg” – zárta gondolatmenetét Ceglédi.

Vona Gábor az elhangzottakra úgy reagált, hogy „valahol isteni szerencse, hogy ez a szerencsétlenség csak most következett be a lengyel határ mentén”. Majd rámutatott, hogy azt kellene megvizsgálni, hogy kinek az érdeke az eszkaláció.

„Vannak emberek, akik mindenben Orbán Viktort képesek egyedül látni”

A műsor első felének végén az emberi életek fontosságáról beszélgettek a jelenlévők, belehelyezve azt a háborús konfliktusba. Ceglédi kijelentette, hogy „beleragadtunk abba a médiahazugságba, hogy minden emberélet számít. Pedig ez korántsem igaz.”

A műsor második felében Hont András azt hangsúlyozta a témához kapcsolódóan, hogy 

Emberek egyszerűen Orbán Viktor életét élik a saját életük helyett” – húzta alá a publicista.

Az említett beszélgetésrészlet a műsor első felében hangzott el:

Nyitókép: Képernyőfotó

 

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LancelotDuLac
2022. november 19. 16:49
Hont az értelmiségről: Emberek "Orbán Viktor életét élik a sajátjuk""mekokkoraegy sötét köcsög -ahhoz milliárdok kellenekxDDDD
nempolitizálok
2022. november 19. 14:15
Fingom nincs milyen életet él Orbán. Szerintem a többinek sem nagyon.
Vakfolt
2022. november 19. 10:54
"megmozdult valami olyan felelősségtudat sokakban, akik döntéshozók e tekintetben, hogy a legelején eltekerték annak a lehetőségét, hogy a címlapokon kitörjön egy világháború." Valójában az történt, hogy Zelenyó dicsőséges ellentámadása kifújt, az oroszok védelmi állásokba húzódtak és csapást mértek az ukrán infrastruktúrára, a többit pedig a télre bízzák. Azt Zeló is levette, hogy az idő nem neki dolgozik és a szokásos arroganciával követelte, hogy akkor most már a nattó védje meg, mire közöltrék vele, hogy az atom miatt erről szó sem lehet, de főleg, hogy nincsen semmi indok rá, nem is nattó tagok.. erre Zeló azt gondolta, hát ha csak indok kell, azt csinálunk.. És ez az a pont amikor az amcsik kiszerettek a balfaszból, mert ez már olyan életveszély, ami nekik is fájhat, az amcsik addig vidámak, míg a szlávok egymással dulakodnak, de könnyedén megrakétázódhat a nyugati partvidékük, ha mint ország is a konfliktusba kerülnek, és nem is feltétlen atommal. Azt meg úgy nehéz megmagyarázni, ők bármikor szívesen megbombázzák a szerbeket, afgánokat, szíreket, akárkit, de csak addig, amíg nem kerül szóba, hogy esetleg visszalőnek..
jánosbácsi
2022. november 19. 10:36
Orbán Viktor egy gátlástalan hazug gazember ,minden problémánk okozója . Az értelmiség csak annyiban különbözik az átlagemberektől ,hogy ők nem elégednek meg választások előtt két kiló krumplival nekik többhektáros földterület kell . Orbán Viktor ezzel tisztában van és bőkezűen szórja az ország vagyonát a talpnyalóinak akik a hatalomba tartják. Természetesen magáról sem feledkezik meg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!