Az egyházmegye kormányzásához rend kell, mely sok ember érdekeit sérthette

2022. szeptember 06. 07:16

Az ezzel kapcsolatos és szükséges konfliktusokat is szükséges felvállalni.

2022. szeptember 06. 07:16
null
Udvardy György

„A Szentatya döntése váratlanul ért engem, ahogy az akkori köszöntőmben is fogalmaztam, »készséges akarattal« fogadtam a kinevezést. Minden feladatot, amely rám várt – és vár a jövőben –, ezzel a készséges akarattal fogadtam. Nem lehetett tudni előzetesen a koronavírusról, vagy arról, hogy a társadalom és az emberi kapcsolatok hogyan változnak majd meg. Nekem a feladatom az evangélium hirdetése és a lelkipásztori munka támogatása. A kiválasztás és a kinevezés folyamata egyben a feladatok kijelölését is magával hordozza: a római hivataloknak is van elgondolásuk, adott esetben kérésük vagy utasításuk is. Ez így volt az én esetemben is, ahol az volt a kérés, hogy a kormányzás egyértelműen a főpásztor vezetésével történjen, illetve azokra a tudhatóan meglévő, engedetlen vagy bizonytalan magatartásformákra is megoldást kellett találni, amelyek néhány pap esetében előfordultak.

Az egyházmegye kormányzásához rend kell, mely sok ember érdekeit sérthette. Az ezzel kapcsolatos és szükséges konfliktusokat is szükséges felvállalni. Feladat volt az is, hogy egy kifelé megnyíló lelkipásztorkodást segítsek, aminek társadalmi és intézményi vonatkozásai is vannak, az Egyház társadalmi tanításának a megjelenésével összhangban.

Ezek mentén kezdtem el a szolgálatomat, azonban kétségtelen tény, hogy a koronavírus okozta bezártság nem engedte meg azokat az ismerkedési folyamatokat, amelyekre szükség lett volna. Nem feltétlen a papságra gondolok, mert a járvány kitöréséig 53 plébániát volt lehetőségem meglátogatni, hanem azokra a társadalmi és kulturális kapcsolatokra, amelyek a működéshez szükségesek. A mostani feladataim is teljesen illeszkednek a felsoroltakhoz, hiszen a lelkipásztorkodás megerősítése, az intézményi jelenlét erősítése is cél. Ez utóbbi nemcsak egy vezetői szándék, hanem a szülők igényét is tartalmazza – ezt próbálom elősegíteni.”

 

Kapcsolódó

Ne engedjük, hogy megroppanjon a gerincünk! – Udvardy György érsek a Mandinernek
A nép, a nemzet, a kultúra az identitásunkhoz tartozó isteni ajándék, mondja a Mandinernek Udvardy György. A várnegyed felújításával kapcsolatban a veszprémi érsek hangsúlyozza: minden a szabályok és az egyházi előírások betartása mellett történik, néhány ember hangulatkeltő magatartásának eredménye, hogy nincs teljes béke az egyházmegyében. Bővebben...

A nép, a nemzet, a kultúra az identitásunkhoz tartozó isteni ajándék, mondja a Mandinernek Udvardy György. A várnegyed felújításával kapcsolatban a veszprémi érsek hangsúlyozza: minden a szabályok és az egyházi előírások betartása mellett történik, néhány ember hangulatkeltő magatartásának eredménye, hogy nincs teljes béke az egyházmegyében. 

Nyitókép: Mandiner/Kováts Gábor

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2022. szeptember 06. 21:53
A hivek nagyon szeretnék visszakapni azokat a templomablakokat..nem lenne jobb rájuk hallgatva restauráltatni és visszaadni nekik?
Trombitás Keresztély
2022. szeptember 06. 21:03
És? A pedofil bácsi diktátorosat akar játszani, vagy mi?
péterx
2022. szeptember 06. 14:53
Végső soron semmi nem menti fel a hívőket a püspöknek való engedelmesség alól!
Huxit
2022. szeptember 06. 12:44
De jó lenne!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!