Honvédelmi államtitkár: Magyarország biztonságához komoly nemzeti haderő kell

2022. június 27. 09:31

Maróth Gáspár azt mondta a Magyar Nemzetnek, a kormány idejében felismerte, hogy a 21. század nemzeti túlélésének stratégiai alapköve lesz a szuverén és a szövetségesi védelem egymással koherens kiépítése.

2022. június 27. 09:31
null

Magyarország biztonsága csak akkor garantálható, ha komoly nemzeti haderő áll rendelkezésre – hangoztatta a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek. A hétfői lapszámban megjelent interjúban Maróth Gáspár azt mondta, a kormány idejében felismerte, hogy a 21. század nemzeti túlélésének stratégiai alapköve lesz a szuverén és a szövetségesi védelem egymással koherens kiépítése.

Úgy fogalmazott, hogy az orosz-ukrán háború egyrészt semmiben sem változtatta meg a honvédelmi és haderőfejlesztési programot, hiszen az „konfliktusoktól és szituációktól függetlenül nagyon erőteljes katonaszakmai alapokon nyugodott” Másrészt mindenben változást hozott az összecsapás, mivel „az eurázsiai biztonságpolitikai régióban egyre gyorsabb ütemben növekvő destabilizáció és feszültség okán, valamint a NATO-tagállamok határozott költségvetés-ráfordításainak növekedésével” nagyon intenzív kutatás-fejlesztési időszak indult el a fejlett államok hadiiparában. Az államtitkár kijelentette, hogy

a magyarok védelme és biztonsága össznemzeti ügy,

amelyből mindenkinek felelőssége kivenni a részét. A kormány ezt már 2016 óta hangsúlyozza – jegyezte meg.

A „Gyurcsány-Bajnai-kormányok okozta gazdasági válságból” 2016-ra sikerült annyira visszahozni az országot, hogy akkor már a magyar kormány a beszerzésekkel el is indította a haderő-fejlesztési programot. Maróth Gáspár úgy fogalmazott: sokkoló volt a kabinetnek, hogy 2010-ben egy olyan országot vett át, amelynek hadseregét felszámolták, haditechnikáját eltékozolták, gazdaságát csődbe vitték. Az államtitkár úgy fogalmazott: visszanézve felfoghatatlan, miként tudták valakik ilyen felelőtlenül, ilyen mértékben kiszolgáltatni az országot a történelem fordulatainak.

Kijelentette: a kormányzat elkötelezett, hogy

mindent megtegyen egy méltó honvédelmi életpálya kialakításáért.

Bíznak abban, hogy a tárcavezetés erőfeszítései meghozzák az eredményt a toborzásban és a megtartásban egyaránt. Maróth Gáspár arról is beszélt, hogy egy haderőfejlesztési program csak tízéves időtávokban értelmezhető. Amíg nem áll rendelkezésre a modern nyugati technológia, nem lehetséges a meglévő haditechnikai eszközök leselejtezése.

(MTI)

(Fotó: Egy Eurocopter AS-532 típusú szlovén felségjelű helikopter a Fire Blade 2022 többnemzeti helikopter harcászati gyakorlaton a Magyar Honvédség újdörögdi kiképző bázisán a Romváros gyakorlótéren 2022. június 21-én.MTI/Krizsán Csaba)

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nakatomi
2022. június 27. 12:20
Az államtitkár nem nevesítette ugyan, de mint negatív példákat megemlítette pl. Szlovákiát, ill. Litvániát. "Több ország hazárdjátékot játszik saját biztonsága érdekében. Egyesek például használhatatlan, leselejtezett eszközöket adományoznak az ukrajnai hadszíntérre, és cserébe ingyen szeretnének hozzájutni modern világszínvonalú eszközökhöz. Más államok, amelyek meg a Gyurcsány–Bajnai-kormányra jellemző NATO-potyautas stratégiát követték, most kétségbeesetten követelőznek valódi erőt jelentő csapatok és technikai eszközök állomásoztatásáért az országukban. Ez utóbbit még akár meg is érthetnénk, de akkor döbbenten állunk, amikor ezen országok indokolatlan provokációval próbálják eszkalálni a konfliktust, miközben a területüket más országok fiai és lányai védik."
masikhozzaszolo
2022. június 27. 11:19
Nagy haderő kell. Mert ugye, mi a tapasztalat? Orosz(ukrán)-angol-USA-francia-olasz összefogás Magyarország ellen. Úgy hívták, 2. VHB. Nem látok változást. Az Unió ugyanúgy támad minket, Az USA most küldi a jó nagy követ Magyarországra, aki már fenyeget is. Kiben bízhatunk: Hát, az orosz az tárgyal velünk, és küldi a nyersanyagot, amíg nem kekeckedünk vele, és fizetünk. Igaz, 800 ezer előőrsöt már küldött. Főleg nőket, gyerekeket. Abból 25 ezer itt maradt, a többi megy elfoglalni Nyugatot. Persze, ezt Nyugat kifejezetten kérte, a fegyverszállításokkal. Ami nem NATO fegyverszállítás, csak natotagállam fegyverszállítás. Mi meg gyártsunk, vegyünk.
RasPutin
2022. június 27. 10:33
Nem tudom ki hogy van vele, de nem látom, hogy a honvédség Javelineket meg Stingereket szerezne be.
Jason Bourne
2022. június 27. 10:24
Van elég anyagi meg emberi erőforrás ebben az országban, amivel egy ütőképes hivatásos hadsereget fenn lehetne tartani? Nem hiszem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!