Itt vannak az LMP tavalyi pénzügyei – rájár a rúd Csárdi Antalra

2022. június 07. 19:14

Az LMP tavalyi pénzügyi beszámolójából kiderül, hogy a párt működését elsősorban a költségvetési támogatásból sikerült biztosítani.

2022. június 07. 19:14
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

A többi párthoz hasonlóan a Magyar Közlöny Hivatalos Értesítőjében nemrég az LMP tavalyi pénzügyi eredményeit is közzé tették. Az adatok alapján az egyre fogyatkozó támogatottságú párt 2021-ben 355 786 168 forint bevételt könyvelhetett el, amelynek

döntő része, a központi költségvetésből származó, valamint a LMP saját parlamenti frakciója által a párt számára juttatott támogatásból adódott össze.

Míg előző 217, utóbbi 110 millió forintot jelentett.

A párt a tagdíjakból valamivel több, mint másfél millió forintot tudott beszedni, a többi 25 millió forint egyéb hozzájárulásból és adományokból származott.

Ennek egy részét maguk a párttagok jegyezték, így Csárdi Antal 1,1 millió forint, Demeter Márta 1,2 millió forint, Keresztes László Lóránt 2,5 millió forintot adott a pártnak. A legbőkezűbb azonban az öröksége miatt magát vállaltan gazdagnak tartó  Ungár Péter volt, ő majdnem hatmillióval támogatta saját pártját.

A párt kiadása tavaly 292 137 596 forint volt. Ebből a működési kiadásokra 88 487 712 forintot, eszközbeszerzésre 10 505 663 forintot, politika tevékenységre 125 042 507 forintot fordítottak. Egyéb kiadásuk 68 101 714 forint volt. Ebből 43 millió forintot kellett fordítaniuk egy kölcsön visszafizetésére.

Nincs jó állapotban Csárdi vállalkozása

A törpepárttá zsugorodó LMP egyetlen egyéni körzetből a parlamentbe jutó képviselőjére, Csádi Antalra azonban rájár a rúd mostanában. Nem elég, hogy márciusban az ügyészség hamis magánokirat felhasználása miatt nyomozást indított az ügyében

 

saját cége, a Csárdi és Csárdi Kft. is mélyrepülésben van.

Az eredetileg Csárdi és Csárdi Zöldség-gyümölcs Kis- és Nagykereskedelmi Kft. néven 1998-ban alapított cég fő profilja több mint húsz évig különböző mezőgazdasági termékek kereskedelme volt, ám 2019-ben fő tevékenyégévé a saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése vált.

A jelek szerint azonban a profilváltás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az LMP frakcióvezetőjének cége az Opten cégadatbázisa szerint nulla forintos nettó árbevételt „produkált” tavaly. Bár 2020 ban még termelt némi profitot a mára egyfősre olvadó cég, de adatok alapján 2018 óta folyamatosan csökkent az árbevétele, ahogy az eszközállománya és a saját tőkéje – ami mára el is fogyott.

Több mint beszédes, hogy az Opten

kiemelten magas kockázatú kategóriába sorolta Csárdi cégét.

A Csárdi és Csárdi Kft. ellen idén januárban a NAV végrehajtást indított, a határozat jelenleg is hatályos. Bár az LMP-s politikust lehet, hogy ez már nem lepte meg, hiszen 2016 óta ez már a sokadik NAV eljárás a cég ellen, 2020-ban például az ÁFA-bevallás elmulasztása miatt indult ilyen.

Csárdinak a Fővám téri vásárcsarnokban volt zöldség-gyümölcs üzlete, amelyet azonban később bérbe adott. Ezt a boltot 2019-ben az adótörvények megsértése miatt tizenkét napra bezáratta a NAV. Sajtóértesülések szerint azért, mert a bolt eladója nem adott blokkot, nyugtát a vásárlóknak.

Az LMP frakcióvezető-helyettesének azonban parlamenti fizetése alapján nem kell nagyon aggódnia: országgyűlési tiszteletdíja összesen bruttó 2 237 880 forint. Május végén leadott vagyon-nyilatkozata szerint azonban semmilyen ingatlan nincs a nevén. Tartozást nem tűntetett fel, megtakarítása pedig mindössze 1,5 millió forintra rúg a nyilatkozat szerint. 

Nyitókép: Csárdi Antal a parlament május 24.i ülésén (Fotó:MTI/Illyés Tibor) 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Perczel Éva
2022. június 08. 08:51
Nem eléggé jár rá a rúd! Okirathamisításért már régen börtönben lenne a helye, vagy összevonva tárgyalják majd az összes bűnét?
Nagyhuba1
2022. június 07. 20:15
Zöldséges a zöldségboltba !
Kegyes urunk Karolus
2022. június 07. 20:03
A műanyag lakatot ehetné meg a rozsda, ennek a balfasz tolvajnak a ketrecén.
putty
2022. június 07. 19:51
Az I. kerületi járdákról is letakaríttathatnák Csárdival a csárdi feliratokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!