Íme, Orbán Viktor 12 pontja

2022. május 19. 11:39

A miniszterelnök az Amerikai Konzervatív Unió konferenciának résztvevőit látta el tanácsokkal.

2022. május 19. 11:39
null

Orbán Viktor a CPAC Hungary konferencián beszélt arról: 2002-ben, a választási vereség után megmaradt csapatokból a Fidesz-KDNP népmozgalmat és szellemi ellenállást szerveztek, nem törődtek bele a helyzetükbe, győzelemre játszottak. A terv sikerült, 2010-ben visszatértek, beletettek nyolc évet, tégláról téglára harcoltak és építkeztek.

A kormányfő kifejtette: a recept elkészült, Magyarország az a laboratórium, ahol a progresszív dominancia ellenszerét kikísérletezték, de már levetették a köpenyt,

Magyarország megkapta a negyedik dózist, a beteg teljesen meggyógyult.

Orbán Viktor elárulta, hogy a recept nyílt felhasználású, 12 pontból áll.

Az első pont Orbán Viktor szerint, hogy „a saját szabályaink szerint kell játszani”. Mint mondta, „nem szabad elfogadni a mások által kínált utat”, mert „aki az ellenfelei szabályai szerint játszik, az veszíteni fog”. 

A második pont a nemzeti konzervatívizmus a belpolitikában. Orbán ismertetése szerint a választók oldalán kell maradni, példaként említve a déli határfalat.

A progresszívek a vágyálmaikat akarják a társadalomra kényszeríteni, és a fontos kérdésekben az emberek nem szeretik a lázálmokat”

– mondta Orbán Viktor.

A harmadik pont: nemzeti érdek a külpolitikában. A nemzet az első, érdekalapú külpolitikára van szükség, és ez sokszor nem könnyű. Orbán Viktor ezalatt az orosz-ukrán háborúra gondolt elsősorban. Elmondta: elítéli Magyarország az agresszort, Oroszországot, és segíti a megtámadottat, Ukrajnát, „de Magyarországot a NATO és a magyar honvédség védi meg, és nem Ukrajna”.

A negyedik pont: legyen médiánk – ismertette Orbán, mert, mint monda „a modern nyugati média a baloldali állásponthoz igazodik”. Úgy fogalmazott: „ismerem a nyugati demokrácia régi ethoszát, hogy a pártpolitikának és a sajtónak el kell különülnie, de a demokraták Amerikában ezt nem tartják be”. A kormányfő szerint a republikánus médiumok nem veszik fel a versenyt a demokratákéval. „Egyedül Tucker Carlson barátom veszi fel a harcot” – mondta a miniszterelnök.

Az ötödik pont, hogy le kell leplezni az ellenfeleink szándékát. Orbán szerint tabudöntögetőnek kell lenni. „Már azelőtt napvilágra hozzuk mire készül a baloldal, mielőtt hatalomra kerülnének.

Napvilágra hoztuk az LMBTQ-ügyeket, és a magyar emberek a gyermekek érzékenyítését elutasították” 

– húzta alá.

Hatodik pont a gazdaság. Orbán közölte: csak olyan gazdaságpolitikát szabad folytatni, amivel azok is jól járnak, akik nem rájuk szavaztak. Az emberek előre akarnak jutni az életben, ha egy jobboldali kormány ezt nem tudja szállítani, akkor bukásra van ítélve.

Hetedik pont, hogy ne szoruljunk ki a szélre – mondta a kormányfő. „Az emberek egyik szélsőségből sem kérnek” – szögezte le. 

Nyolcadik pont: mindennap olvassunk. A kormányfő szerint a bonyolult dolgok átadására és megértésére a könyveknél eddig nem találtak ki jobb dolgot, és ő maga is mindennap olvas. 

A kilencedik pont: legyen hited. „A hit hiánya veszélyes, aki nem hiszi, hogy lesz egyszer végelszámolás, akkor úgy van vele, hogy bármit megtehet, ami a hatalmában áll. Magam is megtanultam, hogyha nem foglalkozunk a hitélettel, akkor leveszünk” – húzta alá.

Tizedik pont: barátok keresése. Orbán Viktor szerint a konzervatívok a legkisebb ügyben is képesek összeveszni egymással, mert „nekünk fontosak a szelleni nüanszok”, de mindig a közös pontokat kell keresni. 

Jó példa erre, hogy a Vatikán a legfontosabb szövetségesünk több kérdésben, de az illegális migrációról mást gondolunk. 

– mondta. 

Tizenegyedik pont: közösségek építése. A kormányfő ismertetése szerint „nincsen konzervatív politika működő közösségek nélkül. Minél magányosabbak az emberek, annál több ember megy a liberálisokhoz” – mondta a kormányfő. 

A tizenkettedik pont: intézmények építése. Intézményekre és intézetekre van szükség a sikeres politikához Orbán szerint. Mint mondta, amíg „az intézmények velünk maradnak, míg a politikusok jönnek mennek”. Mint mondta: korábban a kommunisták keletről érkeztek, „soha nem gondoltuk volna, hogy a kommunisták Nyugatról térhetnek vissza”. 

Kapcsolódó

Orbán Viktor a CPAC-en: A liberálisok és a kommunisták természetes szövetségesek

Csütörtökön indul a CPAC, a világ legjelentősebb konzervatív konferenciája Magyarországon, amelyet Orbán Viktor nyit meg. Összefoglalónk a kormányfő beszédéről. Bővebben...

***

Tekintse meg Tucker Carlson videóüzenetét a CPAC Hungary résztvevőihez!

Nyitókép: Mátrai Dávid

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Besenyő István újratőtve
2022. május 19. 16:39
Itt a nyelvtan-náci. "Magam is megtanultam, hogyha nem foglalkozunk a hitélettel, akkor leveszünk" Mármint, elveszünk, nem?
Leo3
2022. május 19. 15:20
Pedig a ballibek szerint Orbánnal senki nem akar találkozni ... :)
BossN
2022. május 19. 15:14
Zseniális, egetverő, fantasztikus. Mi vagyunk a konzervatív világ közepe, köszönhetően Orbán Viktornak.
Töki
2022. május 19. 14:19
Ide is! Zseniális a pali! A bal oldali libernyákok irígykedjenek csak!!! ;))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!