Navracsics: Lázár János vidékfejlesztési miniszter akar lenni

2022. április 11. 11:32

Orbán Viktor nem tartja lehetetlennek, hogy Lázár visszatérjen, legalábbis a múlt hét szerdai nemzetközi sajtótájékoztatón ez derült ki.

2022. április 11. 11:32
null

Navracsics Tibor Fiala János KeLjfeLjancsi című rádióműsorának vendége volt, és elárulta, hogy szerinte Lázár János vidékfejlesztési miniszter szeretne lenni az előreláthatólag májusban megalakuló kormányban – írja az Index.

Lázár János esetleges kormányzati szerepéről a múlt hét szerdai nemzetközi sajtótájékoztatón Orbán Viktort is megkérdezték, aki elmondta, hogy nem tartja lehetetlennek, hogy Lázár visszatérjen. Emellett azt sem tartotta kizártnak, hogy kiszorítsák Magyarországról a külföldi kiskereskedelmi láncokat.

Lázár János eddigi nyilatkozatai azonban arra utalnak, hogy egyelőre a miniszteri felkérés helyett a ménesbirtok kiscsikói érdeklik. A Hódmezővásárhely-központú Csongrád-Csanád megyei 4-es számú választókerületben a baloldal miniszterelnök-jelöltjét, Márki-Zay Pétert legyőző politikus megjegyezte, hogy természetesen találkozik Orbán Viktorral, ha a kormányfő megbeszélésre hívja.

Nyitókép: Facebook

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dorset Naga
2022. április 12. 01:16
Nem lenne ellenemre.
Akitlosz
2022. április 11. 21:34
"Emellett azt sem tartotta kizártnak, hogy kiszorítsák Magyarországról a külföldi kiskereskedelmi láncokat." Külföldi autógyárért meg az anyját is eladná! Valaki rokoné vagy Mészárosé a magyar tulajdonú üzletláncok?
cutcopy
2022. április 11. 13:58
Fiala teljesen megkattant már..
zsolti123
2022. április 11. 13:44
A következő furcsaság: a ballibbant , ATV-s, 168 órás Fiala János futtatja Navracsicsot?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!