Zugló polgármestere már megszorításokról és „amputációról” beszél

2022. április 21. 07:05

A korrupcióval gyanúsított MSZP-s politikus szerint ha nincs hitelfelvétel, csak olyan megoldások jöhetnek szóba, amelyek „amputációval” járnak.

2022. április 21. 07:05
null

Komoly megszorítások jöhetnek Budapesten, drasztikus következményekkel – nyilatkozta az ATV-nek Horváth Csaba, Zugló MSZP-s polgármestere, akit egyébként az orosz-ukrán háború kitörése előtt egy nappal gyanúsítottak meg súlyos korrupcióval. A megalapozott gyanú szerint a politikus 2016-ban a társával Zuglóban, a fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére keresett egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt.

Horváth a Start című műsorban most azt mondta, hogy közvetlenül 30 milliárdos, tehát „nagy a baj” Budapesten. Ismert: lyuk betömésére Karácsonyék hitelt szeretnének felvenni, erre azonban a kormánynak is rá kellene ütni a pecsétet. Most azonban Horváth finomított a főváros álláspontján, és elmondta: Budapest  elsősorban nem hitelt szeretne felvenni, hanem érdemi tárgyalásokat folytatni a mindenkori kormánnyal. Szerinte ha lett volna kormányváltás, akkor egy 60 milliárdos éves kompenzációt kapott volna Budapest normatívan, azonban mivel nem számíthatnak arra, hogy a kormány kiigazítja a hiányt,

így akár hitelt is vehet fel a főváros.

Az fővárosi közgyűlés MSZP-frakcióvezetője szerint a BKV finanszírozása az elsődleges problémaforrás, tehát a közösség közlekedés normatívája csökkent le. 2010-ben ez még egy 73 milliárd forintos kiegészítés volt, jelenleg pedig a 30 milliárd forintot sem éri el. A közte lévő 60-70 milliárd forintnyi lyuk (ami a szolidaritási adó és az iparűzési adó megfelezéséből fakad), ha az inflációt is bele vesszük, azt a fővárosnak kell kipótolnia. „Ennek egyetlen módja az iparűzési adó lehet, azonban nagyon nehéz ebből kigazdálkodni a hiányt, Tarlós Istvánnak sem nagyon sikerült” – jelentette ki.

Ha ez nem sikerülne, akkor komoly megszorítások jöhetnek, azoknak pedig már drasztikus következményei lehetnek” – tette hozzá Horváth, aki szerint ha nem engedélyezik a hitelfelvételt, csak olyan megoldások maradnak, amelyek „amputációval” járnak. Mint mondta, már le is szereltek 3 ezer zöld kukát a közterületekről, bár ez inkább szimbolikus döntés volt, mint pénzügyileg jelentős, de olyan döntés nincs, ami könnyű úton megoldást jelentene. Köztisztasági feladatokból nem gondolja, hogy elvenne Budapest, a támogatási rendszereiből nem tud elvenni.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
konfucius
2022. április 21. 21:32
Hejnye csacsi, Tarlósnak annyira nem sikerült, hogy 180 milliárd tartalékot adott át nektek. Mostanra mindet elherdáltátok, elcsórtátok. Szégyen és gyalázat.
Kristály
2022. április 21. 14:58
Ezek már előre elköltötték a milliárdokat 100% bizva a kormányváltásban. A ellenzéki szavazók megérdemlik hogy még a gatyájukat is elvigyék adó ként.
Hill
2022. április 21. 12:44
Ez még szabadlábon van?
Papalimapapa
2022. április 21. 10:35
Ez miért nincs előzetesben? Onnan is pofázhatna, de mennyire jobban nézne ki már!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!