Adományokat gyűjtenek itthon a técsői kórház megsegítésére

2022. március 11. 16:22

Idősebb Lomnici Zoltán szerint ideje, hogy Európa elismerje: a magyarok szolidárisak a menekültekkel.

2022. március 11. 16:22

Adományokat gyűjtenek itthon a técsői kórház megsegítésére – adta hírül pénteken a Magyar Nemzet.

Gyógyszerek, gyógyászati eszközök és laboratóriumi anyagok gyűjtésébe kezdett közösen az Emberi Méltóság Tanácsa és a Vasvári Pál Polgári Egyesület, amelyekkel Kártpátalján a técsői kórházat kívánják támogatni. Idősebb Lomnici Zoltán az ukrajnai menekültáradat kapcsán kiemelte:

Magyarország bebizonyította Európának, hogy a valódi menekültekkel határtalanul szolidáris.

Az Ukrajnában zajló háború az egyébként is rossz helyzetben lévő kárpátaljai korházakat nagyon nehéz feladat elé állította, az egészségügyi alap ellátáshoz szükséges gyógyszerekhez, gyógyászati eszközökhöz és laboratóriumi anyagokhoz most a háborúban, alig-alig tudnak hozzájutni – jelentette ki a Pestszentimrén megalapított Vasvári Pál Polgári Egyesület társelnöke.

Tóth Kálmán kiemelte: ezért nagyon sok ember maradhat ellátás nélkül, ezt a helyzetet a kórházak segítség nélkül nem tudják megoldani. „Pestszentlőrinc-Pestszentimre testvértelepüléséről, a kárpátaljai Técsőről, konkrét kérés érkezett a kerületünkbe a helyi kórház megsegítésére. A kórházban dolgozó orvosok egy listát állítottak össze arról, hogy mire lenne szükségük a betegek ellátásához. Ehhez keresünk olyan „forrásokat” pénzügyi támogatókat, illetve gyógyszerforgalmazókat, kórházi beszállítókat, akik támogatást tudnak nyújtani a kilátástalan helyzetbe került kórháznak” – fogalmazott Tóth Kálmán.

Idősebb Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke az ukrajnai helyzet kapcsán arra mutatott rá: a nemzetközi sajtóban korábban számtalan cikk jelent meg arról, hogy a magyarok közömbösek a menekültekkel szemben, sőt – mint mondta – arról is lehetett olvasni a német lapokban, hogy idegengyűlölők vagyunk. Szavai szerint ez a beállítás jelentős károkat okozott hazánk megítélése szempontjából, és nem felelt meg a valóságnak.

„A szomszédos országban folyó háború kitörése óta az egész ország megmozdult, a hatóságok és a polgárok példamutató segítséget nyújtottak a kétszázezer hozzánk érkezett menekültnek, a Kárpátalján rekedteknek és az ott élőknek. Az együttérzés és a segíteni akarás jellemzi a magyarságot, ezért ideje a hamis képet átfesteni. Az Emberi Méltóság Tanácsa abban érdekelt, hogy a nemzetközi közvélemény megismerje a valóságot, és kapjunk erkölcsi elégtételt a nemzeti önbecsülésünket sértő igaztalan vádak miatt” – hangsúlyozta a volt főbíró.

Idősebb Lomnici Zoltán is arra hívta fel a figyelmet, hogy Kárpátalján a háborús helyzet miatt szakadozik az áruszállítás láncolata, és ez a kórházak feladatainak ellátását veszélyezteti.

A kárpátaljai Técső községből érkezett segélykérés okán az Emberi Méltóság Tanácsa és a Vasvári Pál Polgári Egyesület megállapodott abban, hogy a járási kórháztól kért gyógyszereket és gyógyászati segédeszközöket megszerzi, mivel ezek hiánya miatt az alapellátás is veszélybe került.

„Vény nélkül beszerezhető orvosságok már érkeztek a térségbe, de igény mutatkozik vényköteles gyógyszerekre és alapanyagokra is. Előfordul, hogy a szükséges eszközök hiánya miatt a laborvizsgálat nem végezhető el. Hangsúlyozni kell, hogy a segítség valamennyi Kárpátalján élőt, nem csupán a magyarokat érinti, hiszen az egészségügyi ellátásra bárki rászorulhat” – fűzte hozzá az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke.

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ninini
2022. március 12. 08:07
Az a baj, hogy ahogy egy másik cikkben olvastuk, ha értékesebb dolog van a szállítmányban, azt a vámosok elveszik, vagyis nem fog eljutni a kórházhoz.
Cirbi
2022. március 11. 18:43
Ha el is ismeri, genderkérdésben még az enyhítő körülményt sem éri el.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!