Lukácsi Katalin szerint nem a DK keresztényellenes, hanem a Fidesz

2022. február 03. 14:21

Az ellenzék egyházpolitikai kabinetjének vezetője szerint a kereszténység nem összeegyeztethető a gyermekvédelmi népszavazás kampányával.

2022. február 03. 14:21
null

Interjút adott Lukácsi Katalin a Hit Rádiónak, amelyben arról beszélt: ő a hite miatt vesz részt a közéletben, szerinte ugyanis olyan talentumokat kapott Istentől, amelyek erre a pályára predesztinálták.

Lukácsi szerint a kereszténység nem összeegyeztethető a gyermekvédelmi népszavazás kampányával. Érvelése szerint a kormány a gyűlöletre épít a szeretet nyelve helyett. Lukácsi szerint törvényekkel nem lehet lelket formálni, ezért a homoszexuálisokat nem szabad törvényekkel „korlátozni”, hanem szeretettel kell feléjük fordulni, sőt ő az egyház által elfogadottnak véli őket, elítélve persze a bűnt, a cselekedetet, amit végeznek.

Az elnökségi tag kifejtette, hogy bár ő maga katolikus, nem ért egyet Mária Mennybemenetelének dogmájával. Mária tiszteletét és hagyományának mélységét érti, értékesnek tekinti, azonban kiemelte, hogy „a Mária tisztelet nem az Úr Jézus édesanyjáról szól, mert történelmileg ez lehetetlen”.

 

Az egyháznak, mint ahogy a civil társadalomnak is, a kötelessége az, hogy a mindenkori hatalmat kritizálja. És ha ezt nem látja el, akkor egészen nem szabad, vagy nem hű önmagához

 – fogalmazott az egyházak politikában betöltött szerepével kapcsolatban.

A Hit Rádió műsorvezetőjének kérdésére válaszolva elmondta, az a céljuk, hogy a keresztények a jövőben is kritikát fogalmazhassanak meg mind a homoszexuálisok, mind a hatalom irányába. 

Nyitókép: Facebook

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
retsag
2022. február 05. 08:42
Nem kötelező hinni Szűz Mária mennybevételében. De aki deklarálja, hogy nem hisz benne, az nem katolikus. Pont.
kozmosz
2022. február 04. 01:01
Egy egyszerűbb vasrács jobban illene hozzá.
zakar zoltán béla
2022. február 03. 21:44
Komlós János él?
Stukov79
2022. február 03. 20:05
Kedves LK! Szerintem a pár perces maszatolós szexet hagyni kellene.... Egy kiadós kefélés sokat lendítene rajtad! Talán értelmes gondolataid is lennének...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!