Rod Stewarttal bulizott Márki-Zay milliárdos szponzora

2022. február 22. 10:27

A londoni Daily Telegraph korábban arról számolt be, hogy a rockzenész 1,5 millió dollárért vállal magánfellépéseket. Amennyiben a zenész fizetett fellépőként volt jelen Bige ünnepségén, az százmilliókba kerülhetett a milliárdosnak.

2022. február 22. 10:27
null

Bige László milliárdos Rod Stewarttal ünnepelt születésnapján – írta meg a Bors kedden exkluzív felvételekre hivatkozva.

Márki-Zay szponzora és a buli

Az esemény kapcsán a Bors felidézi, hogy évekkel ezelőtt a londoni Daily Telegraph írt azokról a művészekről, akik hasonló ünnepségeken vállalnak fizetett fellépéseket. A listán akkor 1 millió 500 ezer dollárral szerepelt Rod Stewart.

Amennyiben a zenész Bige László ünnepségén fizetett fellépőként volt jelen, és az angol portál által közölt ár még aktuális, a fellépésért cikkünk írásakor legalább 470 millió forintot kellett (volna) fizetnie Bigééknek.

A Bors értesülései szerint a rocklegenda egyébként egy komplett stábbal érkezett az ünnepségre, koncertje pedig közel egy óráig tartott.

Ünnepi hangulat Budapesten
Ünnepi hangulat Budapesten

Bige Lászlóról

Mint arról korábban lapunk is beszámolt, Márki-Zay Péter leszögezte, kampányának jelentős részét Bige László finanszírozhatja, valamint közölte azt is, hogy kapcsolódó cikkünk írásáig a milliárdos már legalább ötmilliót átutalt Márki-Zaynak, és fizetett egy hatvanmilliós kutatást is

fogalmazott tette hozzá Márki-Zay Péter nemrég az ATV-ben. A baloldal miniszterelnök-jelöltje hozzáfűzte, hogy valójában kicsivel több mint tízmilliót adott neki Bige.

Megjegyzendő: a sajtóban csak „műtrágyakirályként” emlegetett baloldali üzletember jelentős vagyonnal bír. A baloldalt nyíltan szponzoráló milliárdoshoz köthető a Péti Nitrogénművek, illetve a szolnoki Tiszamenti Vegyiművek is. Bige tehát jelentős befolyással bír a stratégiai fontosságú műtrágyapiacon is.

Kapcsolódó

Márki-Zay kampányára van pénze, de a GVH-bírságot nem akarja kifizetni Bige László

A jogi eljárások elhúzásával akár a kampányidőszak végéig is kihúzhatja Bige anélkül, hogy kifizesse a gazdák megkárosítása miatt kiszabott GVH-bírságot. Márki-Zay kampányára eközben korlátlanul költi a pénzt a baloldali oligarcha. Bővebben is érdekel...

Képek forrása: MTI – Bodnár Boglárka // Bors

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jean leblanc
2022. február 23. 12:32
Írtam neki,hogy bakancslistámon van egy helikopteres repülés.Neki van egy dauphin -panthera.beteg vagyok,ki tudja mennyi van még....írtam a bige airnek,ő a tulaja,mondanm se kell,még választ se kaptam...hiába n,a társadalom alján levők csak álmodoznak...
zakar zoltán béla
2022. február 22. 20:31
Bige nem érdekel! Rod, SZÉGYELLD MAGAD!
nyugalom
2022. február 22. 16:13
Csekkatka ott is az asztal alatt volt? Makine, a fényetető amish szekta kepviselője is ott ropta?
szodabár
2022. február 22. 14:06
Tévedés. A Blikk szerint legalább 700 milliót fizetett csak Rod Stewartnak. https://www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/rod-stewart-bige-laszlo-meszaros-lorinc-hakni/j7742v9
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!