Elhunyt Dobos Attila

2022. január 05. 07:56

A hatvanas években a Táncdalfesztiválokon ismertté vált művész 80 évesen, hétfőre virradó éjjel hunyt el budapesti otthonában.

2022. január 05. 07:56
null

Dobos Attila 1941-ben született. Már az első, 1966-os Táncdalfesztiválon díjazták egyik dalát, az Annyi ember él a Földönt, amely Koós János előadásában aratott sikert. Ettől kezdve minden évben előadóként, zeneszerzőként a verseny egyik sztárja volt.

Saját előadásában vált ismertté a Kövek a vízparton, a Rózsák illatozzatok, a Krisztina, A boldogságtól ordítani tudnék vagy az Albérlet az emeleten. Dobos Attila táncdalai című válogatáslemeze 1968-ban jelent meg, ezen hat dalát maga énekli. Gyakran lépett színpadra feleségével, Mary Zsuzsival, akivel 1965-ben házasodtak össze és öt évig voltak együtt.

Amikor külföldre települt át, a rádióadók a dalainak sugárzását abbahagyták, a lemezét betiltották, és a boltokból megsemmisítés céljából visszavonták. Később visszatért Magyarországra, 1985-ben jelent meg második lemeze Dobos Attila új dalai címmel. 1991-ben tette közzé Az ember tragédiája című operáját. 2020-ban Szenes Iván életműdíjat kapott. Negyedik feleségétől három gyermeke született.

Írt slágert Hoffer Györgynek (Se veled, se nélküled), Aradszky Lászlónak (Isten véled édes Piroskám; Annál az első ügyetlen csóknál; Még ide-oda húz a szív), Zalatnay Saroltának (Szervusztok régi barátok), Mary Zsuzsinak (Mama; Cseresznyeárus lány dala; Csúnya fiú; Piros pezsgő; Trombitás; Te vagy az oda-ideálom), Harangozó Terinek (Mama úgy szeretlek én; Minden ember boldog akar lenni; Minden nap, mikor eljön az este), Korda Györgynek (Csinálj, amit akarsz) és Koncz Zsuzsának (Most az egyszer táncoljunk egy tangót).

(MTI)

Nyitókép: Facebook

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
confitür
2022. január 09. 08:39
Nagyszerű voltál. Isten veled.
írmag
2022. január 05. 18:09
Nyugodjon békében! Dalszöveg: http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/36... Szöveg: Dobos Attila http://www.zeneszoveg.hu/szemely/3513... Zene: Dobos Attila http://www.zeneszoveg.hu/szemely/3513... https://www.youtube.com/watch?v=EqVn8CsuapA
Nannyó
2022. január 05. 13:53
Majdnem az összes felsorolt dalt ismerem... a refrént biztos, hogy el tudnám énekelni. Ez az igazi siker titka, nem?! Néhány évtized elteltével is a fülemben vannak a dalai...
Ildikó99
2022. január 05. 13:14
Nyugodjon Békében
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!