A NATO európai innovációs központjává válna Magyarország

2022. január 27. 18:49

Az innovációs és technológiai miniszter a NATO főtitkárhelyettesével egyeztetett.

2022. január 27. 18:49
null

A NATO szövetséges államai civil együttműködésekre alapozva, kettős felhasználású termékek előállítására képes start-upok bevonzásával válaszolnának az innovatív és forradalmi technológiák területén jelentkező új kihívásokra. A tavaly meghirdetett DIANA kezdeményezésben egy regionális hivatalból, négy-öt innovációs központból és számos tesztközpontból álló hálózat épülhet ki Európában. A magyar felajánlások mindhárom szinten tartalmaznak hazai helyszíneket Budapesten és Zalaegerszegen – összegezte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter David van Weellel, a NATO főtitkárhelyettesével folytatott csütörtöki megbeszélésének fő témáját az ITM közleménye szerint.

Hozzátette:

a civil innováció a biotechnológiától a mesterséges intelligencián át az autonóm eszközökig számos területen utcahosszal előzi a védelmi szférát.

A vállalkozások újító gondolkodásmódja és tudásbázisa technológiai áttörést hozó polgári és védelmi megoldások kidolgozásában hasznosulhatna. A DIANA az Amerikai Egyesült Államokban hatvan éve eredményesen működő DARPA mintájára teremtene az egyetemi, kutatóintézeti és kormányzati partnereket is bevonó innovációs ökoszisztémát – áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében.

Mi is a terv?

A tervek szerint Észak-Amerikában és Európában is létrehoznak egy-egy alapvetően koordinációs szerepet betöltő regionális központot, amelyek meghatároznák a DIANA éves munkatervét a térségekben.

Az innovációs serkentő helyszínek egyfajta inkubátorházként képzési lehetőséget, irodai férőhelyet kínálnak a kiválasztott start-upok számára.

A tesztközpontok színvonalas tesztlehetőséget biztosítanak az önerőből ahhoz hozzájutni nem tudó vállalatoknak. Egy regionális központ és az első tesztközpont akár már 2022 nyaráig felállhat, a teljes hálózat a jövő évtől működhet – írták.

(MTI)

Nyitókép: Pixabay

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pipa89
2022. január 28. 12:12
Rosszkor jön a tárt-kapus rendszer, mert a nagyobb mozgásban megoszlik az elhárítás figyelme. Április 3. Nem történhet meg velünk a kazah incidens! Most rinyáljon az ellenzék, hogy nem kell Putyint megnyugtatni!!! Senkiházi politika és diplomácia ellen oltott szélfútta banda!!!!
Kristály
2022. január 28. 08:21
Vajon milyen hátsó szándékkal teszik ?????? mert nem mindég tiszta és őszinte a szándékuk.
Newman
2022. január 28. 01:04
Csak lopni jönnének, a jóságos szolidárisak!!!:) Mert ÖK, mindenhova, csak a jóságos boldogságot hozzák, MINT KÖZTUDOTT!!!:)
tetx
2022. január 27. 21:48
Az ötlet alapvetően jó, és elfér itt, csak amíg egy ilyen központ finanszírozása 1mrd EUR 10-15 évre, addig a DARPA finanszírozása kb 3.5mrd USD évente.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!