Már 130 embert hallgattak ki gyanúsítottként a védettségi igazolással való visszaélések miatt

2021. december 29. 12:51

Az egészségügyi területen dolgozók egy része is érintett az eljárásokban.

2021. december 29. 12:51
null

Mostanáig 130 embert hallgattak ki gyanúsítottként a hatóságok a koronavírus elleni védettségi igazolással kapcsolatos visszaélések miatt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnügyi Főigazgatóságának főosztályvezetője szerdán online sajtótájékoztatón.

Szelei Pál megerősítette, hogy az egészségügyi területen dolgozók egy része is érintett az eljárásokban,

az ő esetükben vesztegetés, vesztegetés elfogadása és közokirathamisítás is előfordult.

Váradi Piroska, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főosztályvezetője azt hangsúlyozta: az egészségügyi ellátórendszer oltásokkal, tesztelésekkel foglalkozó dolgozóira jelentős korrupciós nyomás nehezedik.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ha egy egészségügyi dolgozó kiállítja a védettségi igazolást egy be nem oltott számára, s ő később megfertőződik koronavírussal, akkor az egészségügyi dolgozó esetében

a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés elkövetése is megállapítható.

(MTI)

Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Az ajtónak támaszkodni tilos
2021. december 30. 14:33
Micsoda aljasság. Fogadjunk, mind moslékos.
998877
2021. december 30. 10:06
Az egészségügyi területen dolgozók NAGY része érintett az eljárásokban.
barnabibambi
2021. december 30. 08:28
Nos azoknak akik ezt a plasztik billogot kitalálták a homlokukra kell szegecselni mint állatoknál a billogot.
Ferer
2021. december 30. 01:38
Emberek! Teljesen hyek vagytok? Az oltás ingyenes mind a három. Mi a franc ért vesztek drágán Hamis kártyát amivel lebuktok és bűncselekményt követték el??? A magyar emberek pár százalékának az agya elég beteg basszuskulcs
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!