Gattyán György meghívására Magyarországra érkezett a volt észt államfő

2021. december 16. 15:54

Gattyánék szerint a volt észt köztársasági elnök a digitalizáció úttörője volt, ezért hívták meg hazánkba.

2021. december 16. 15:54
null

Gattyán György meghívta Magyarországra a volt észt köztársasági elnököt, Toomas Hendrik Ilvest. Digitalizáció '22 címmel indított előadás-sorozatot a magyar milliárdos, aminek az első előadására hívta meg a volt államfőt. A közleményük szerint azért hívták meg Toomast, mert 

az egyike annak, akinek Észtország a teljes digitalizációs átalakulást köszönheti.

Észtország teljes lakossága használja aktívan ma az e-közigazgatást.”

Gattyán György belengette az elindulást a jövő évi választáson

Minél több választási lehetősége van a magyar társadalomnak, annál könnyebben tud dönteni, hiszen most az egyik múlt helyett csupán a másik múltat választhatja – véli a milliárdos.

Az üzletember szerint a magyar politika jelenleg két nagy tömbből áll, amelyek egymást sarazzák, de nem foglalkozunk azzal, hogy hogyan lehetne a magyarságot, a magyar gazdaságot, életet megújítani, jobbá tenni.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bodomisi
2021. december 18. 11:36
Ez egy üzleti performansz.Szerintetek hány ember keresett rá a LiveJasminra?Ha csak 2%-a maradt és fizet,már megérte.Persze én is rákerestem,de azért a fizetőst nem néztem.Majd,ha már nem lesz igazi.))
TOM66
2021. december 17. 15:20
Meghívásomra átjött a cimborám. Ivott egy sört. Ennyi!
Ildikó99
2021. december 17. 13:15
Thomas Man is 6 gyermeket nemzett
Paskai
2021. december 17. 08:50
Inkább a lányait mutogassa.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!