Közel háromezermilliárd forintot fordít az egyetemekre a kormány

2021. december 16. 17:14

Emellett szintén háromezermilliárd forintot fog fordítani a kormány a közutak fejlesztésére is.

2021. december 16. 17:14
null

Mintegy 2700 milliárd forintot fordít a kormány az egyetemekre és az egyetemi kutatóközpontokra – közölte György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára csütörtökön Nyíregyházán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei TOP 100 kiadvány bemutatóján.

Az államtitkár hangsúlyozta, az egyetemi ökoszisztéma fejlesztésén belül a vállalati belső képzéseket 70 milliárd forint értékben támogatja a kabinet a következő időszakban.

Vidékfejlesztés

György László kifejtette, a kormány modern és hagyománytisztelő 21. századot képzel el, ezért az egyetemi fejlesztések mellett 2030-ig 8 ezer milliárd forint fordít majd vidékfejlesztési célokra annak érdekében, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez hasonló régiókat fejlettségben Budapesthez közelítsék.

Miközben Budapest fejlettsége az uniós átlag 140 százaléka felett van, addig ebben a régióban ez az érték csak 60 százalék – tette hozzá. Az ITM államtitkára megjegyezte, emellett 3 ezer milliárd forintot fordítanak majd a közutak fejlesztésére is.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemecsekerno_007
2021. december 16. 19:51
Biztos kiássák a pénzt amit 10 év alatt lopott össze a Patás. Muhahahahahaha :)))))))))))))))))))))))))
llnnhegyi
2021. december 16. 17:52
A baloldal 1990 - től csak széttaposták az oktatást. Magyar Bálint,Hiller István.( SZDSZ MSZP)
quantum
2021. december 16. 17:29
Dehát a zorbán és a gázszerelő minden pénzt ellop! Meg nincs is erjópai szintű oktatás!
röviden
2021. december 16. 17:27
Jó, jó, de miért rossz?:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!