Szeretettel várja a keresztényellenes Homonnayt Márki-Zay, a „keresztény” jelölt

2021. november 11. 18:56

Gyere Gergő, segíts! – üzente a Novák Katalint „náci féregnek” nevező és a Szent Jobbot gyalázó aktivistának a baloldal miniszterelnök-jelöltje.

2021. november 11. 18:56
null
Pálfy Dániel Ábel

Érdekes kapcsolat kezd kialakulni Homonnay Gergely extanár, sztármacska-tulajdonos, író, baloldali (DK-s?) aktivista, és a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter között. Az egész úgy kezdődött, hogy Homonnay arról posztolt közösségi oldalán, hogy az első pillanattól kezdve egyetért a hódmezővásárhelyi polgármester „melegkampányával”.

Az aktivista ez alatt vélhetően azt értette, hogy

és még a baloldali támogatói között is nagy botrányt váltott ki, hogy egyértelmű utalásokat tett a miniszterelnök fiának vélt szexuális irányultságára vonatkozóan. Az egyébként vállaltan homoszexuális Homonnay mindössze annyit tett hozzá, hogy jó lenne, ha az ellenzék jelöltje nevekkel is előállna.

Nem mindig volt jóban Homonnay és Márki-Zay Péter

A DK-rajongó aktivista azonban nem kedvelte mindig annyira a baloldal jelöltjévé választott politikust. Sőt, az előválasztás eredményének kihirdetése előtt Homonnay még javában Dobrev Klárának kampányolt, és Márki-Zay-jal kapcsolatban úgy fogalmazott

meg úgy, hogy „nem kell túl komolyan venni”, és Gyurcsányék akkor buktatják meg, amikor akarják.

A hódmezővásárhelyi polgármester szerinte az előválasztás első fordulóját követően „elkezdett hisztériát kelteni (…) búval baszott fejszerkezettel járkált fürgén, és azt mondogatta, hogy Dobrev nem tud tavasszal győzni.” De miután Márki-Zay lett a baloldali pártok közös jelöltje, még akkor is azt mondta: „Márki-Zay Péter jól belefingott a nullás lisztbe, de ennyi”.

Végül azonban – talán a Fidesz politikusainak „lemelegezése” hatására – megbékélt, és elfogadta, hogy Márki-Zay lesz a közös jelölt. 

Még azt is (!!!) felajánlotta, hogy visszatér Olaszországból, segíteni a kampányban.

Márki-Zay, a „keresztény” politikus szeretettel várja a keresztényellenes aktivistát, aki a Szent Jobbot gyalázta

Márki-Zay végül úgy reagált, „Homonnay Gergőt szeretném itt ezúton is szeretettel köszönteni (...) felajánlotta, hogy ha kell a kampányban, szívesen segít, félre minden eddig vitánkkal, ugye ő a DK-nak nagyon lelkes támogatója, de most felajánlotta, hogy akár haza is jön Olaszországból, és segít a kampányban, úgyhogy 

A videón – amelyet egyébként azzal kezd, hogy szentmiséről érkezett – mindez 35:24-től hallható.

Az egész azért meglepő, mert a baloldal miniszterelnök-jelöltje egy olyan emberrel vállal közösséget, aki számtalan szélsőséges kijelentést tett az elmúlt években a jobboldali, keresztény emberekről, keresztény jelképekről, Fidesz-szavazókról, vagy fideszes politikusokról. Álljon itt csak néhány, a „legerősebbek” közül.

Az augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén rendezett Szent Jobb-körmenetről például azt írtaelérkezik szent királyunk ünnepe, amikor a pesti belvárosban szoknyás férfiak szar számokat énekelve

Azt is kijelentette, hogy akik a homoszexuálisok éves seregszemléjén, a Pride-on részt vesznek, „nem hajlandók az életüket a fehér, keresztény, heteroszexuális férfi hatalma által rájuk mért szégyenben leélni”.

Ezért egyébként jogerősen elítélte, egy év próbaidőre, illetve a perköltségek megtérítésére kötelezte a bíróság. Homonnay ekkor azzal védekezett, hogy nem közszereplő. A bíróság nem fogadta el az érvelést.

De úgy általában Magyarországról, és a magyarokról sincs túl jó véleménnyel: „Magyarország még nem nőtt fel Európához”, ugyanis „ha felnőtt volna, nem Orbánnak hívnák a miniszterelnököt” – fogalmazott. Olyan is előfordult, hogy

mikor egy kommentelője azt kívánta, hogy a Hommonay által „fideszgeci”-nek nevezett emberek „dögöljenek meg”, ennyit reagált a hozzászólásra: „kb”.

Az önmagát rendszeresen keresztényként feltüntető Márki-Zay Péter tehát szeretettel várja Magyarországra ezt az embert, hogy segítsen neki, és a baloldalnak a választási kampányban. 

Borítókép: Montázs, MTI/Ujvári Sándor, Balogh Zoltán

„A militáns gyurcsányista Homonnay segítségét kéri az ellenzék magát jobboldalinak tartó kormányfőjelöltje” – Szilvay Gergely véleménycikkét a témában ide kattintva olvashatják.

Összesen 198 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Momo0311
2021. november 13. 08:55
Zajos Petya egy gyíkember, még a fején is látszik
syphax
2021. november 13. 02:46
NYAJJÁK KI EGYMÁS SEGGIT,OSZT' ÉLVEZZENEK EL EZEN MINDKETTEN! HÜLYEÁLLATOK.
Voltkocsmáros
2021. november 12. 15:31
"Összenő ami összetartozik"
rókabácsi
2021. november 12. 14:48
a két faszfej! csak fel ne kelj!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!