Magyarországon 6,1 százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévben

2021. november 16. 09:35

Elemzők az egy évvel korábbihoz mérve 7,1 százalékos növekedést vártak.

2021. november 16. 09:35
null

A harmadik negyedévben Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint is 6,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Magyarán, az egy évvel korábbinál 6,1 százalékkal volt erősebb a magyar gazdaság teljesítménye idén július és szeptember között.

Az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 0,7 százalékkal nőtt az adatok szerint.

Elemzők az egy évvel korábbihoz mérve 7,1 százalékos, az előző negyedévhez viszonyítva 1,1 százalékos növekedést vártak.

A január-szeptember közötti növekedés a nyers adatok szerint 7,1 százalék volt, a szezonalitással kiigazított adatok alapján pedig 6,8 százalékkal emelkedett a gazdaság teljesítménye a múlt év azonos időszakához viszonyítva.

(MTI)

Nyitókép: Budapest, 2021. október 8.
Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti fórumán a budapesti Kempinski Hotel Corvinus szállodában 2021. október 8-án. Varga Mihály elmondta, hogy a gazdaság gyorsan vissza tudta nyerni azt a növekedési képességét, amellyel a járvány előtt rendelkezett, idén várhatóan 7-7,5 százalékkal, jövőre 5,5-6 százalékkal növekedhet a GDP.
MTI/Balogh Zoltán

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
illibernyák
2021. november 16. 17:12
Románia, utalunk szar Románia. Amikor a náci söpredék ezt skandája gondoljatok erre: Már Románia is beelőzött minket. Jobban teljesít, mi? https://actmedia.eu/daily/bm-this-year-romania-has-surpassed-hungary-as-gdp-inhabitant-which-is-a-first/94780
Istók3
2021. november 16. 12:03
A portfolio.hu szerint nem olyan rossz ez: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211116/mar-huzzak-vissza-az-elorejelzeseiket-a-gyenge-gdp-adatra-a-szakertok-511000 Mondjuk Suppan Gergely, aki általában a legjobb becsléseket adja, most 8-ról 7%-ra módosította az idei GDP növekedés előrejelzését. Reméljük, azért az 5.5% meglesz.
..--..
2021. november 16. 11:31
-zsoltkom- "Magyarországon 6,1 százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévben" Jó jó, de mennyit ér igazából? És a szovjet-kínai kölcsön bele van számolva meg az EU pénzek?
files32
2021. november 16. 10:50
Negatív meglepetést okozott a most kiadott GDP-adat – írta Virovácz Péter, az ING elemzője. A szakértő azt emelte ki: ugyan a tavalyi harmadik negyedévhez képest 6,1 százalékos volt a növekedés, az előző három hónaphoz viszonyítva csak 0,7 százalékos emelkedést mért a KSH, miközben az elemzők 1 százalék körüli adatot vártak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!