Tóth Bertalan szerint akár belső szabotázs is okozhatta az előválasztási rendszer leállását

2021. szeptember 21. 17:46

Az MSZP elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában osztotta meg a negyedik baloldali narratívát.

2021. szeptember 21. 17:46
null

A Magyar Nemzet találta meg Tóth Bertalan ATV-s nyilatkozatát: „Az informatikai rendszerben egy kapun keresztül – nem vagyok informatikus, tehát ennél bővebben nem mennék bele –, (…) de egy elég komoly támadás érte a rendszert.

Ez a kapu pedig nem véletlenül maradt nyitva.

Az, hogy ez most pontosan hogyan történt, ha jól tudom, akkor feljelentés is lesz az ügyben, de az Országos Előválasztási Bizottság az, amelyik vizsgálja.”

Az MSZP-s politikus a visszakérdezésre nem cáfolta azt, hogy belső szabotázs lehetett az eset. A Magyar Nemzet megjegyezte, hogy ez már a negyedik narratíva, amivel a baloldali összefogás magyarázni próbálta a Fidesz által csupán bénázásnak titulált előválasztási rendszerleállást.

Előzmények

Vasárnap reggel reagált a Fidesz az ellenzéki előválasztás szombati lehasalása utáni baloldali vádakra. Miután az ellenzéki pártvezérek ellentmondásos magyarázatok után végül a kormányt tette felelőssé az informatikai rendszer teljes összeomlásáért, nagyobbik kormánypárt csupán ennyit reagált:

„Saját bénázásukat ne kenjék másra!”

Hétfőn az ellenzéki pártok arról tájékoztatták a nagyérdeműt, hogy még ezen a héten feljelentést tesznek az ellenzéki pártok ismeretlen tettes ellen az előválasztást ért, feltehetőleg Kínából indult támadás miatt.

Először még óriási sikernek értékelték a leállást

Érdekesség, hogy a rendszer leállását követően az ellenzéki erők első reakcióikban még egy egészen másfajta narratívát próbáltak sugallni választóiknak, eszerint nem támadás miatt fagyott le a rendszer, hanem a hatalmas érdeklődést nem tudta feldolgozni az informatikai háttér. 

Az Előválasztás 2021 hivatalos Facebook-odalán például azt írták: 

Hatalmas siker az előválasztás – két órás leállás az erőforrásbővítésért. Minden várakozást felülmúlóan nagy számban jelentek meg szombat reggel az előválasztáson szavazni vágyók, ez pedig a magyar demokrácia fontos sikere.

De a Momentum elnöke, Fekete-Győr András is ekkor még azt írta Instagram-oldalán: „Változást akaró tömegek rohamozták meg az ellenzéki sátrakat, amit az algoritmus hekkertámadásnak vett, ezért blokkolni kezdett.

Karácsony Gergely főpolgármester hétfő délelőtti videóbejelentkezésében még mindig tényként állította, hogy kínai hackertmadás történt, és az események hátterében az Orbán-kormány áll. Bizonyítékot azonban ezúttal sem mutatott be az állítása igazolására.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amca
2021. szeptember 22. 18:49
Ez a Pécs Főidiótája. Ez annyira hülye,hogy akár 10 -en lehetnek testvérek..
bagira
2021. szeptember 22. 18:15
Kiderült ahogy a dk választási programot felrakták a programon egy kaput nyitva hagytak , se a Fidesz se a Kína nem hekkelte meg a dk választási programját. . Kaput nyitottak , bárki betekinthetett .bemehetett a számítógépbe. Kevesen szavaztak , hekkelő játékkal magukra a figyelmet felhívták , dk tábort ezzel mozgósították , sajtó meg csak róluk írjon.
TOM66
2021. szeptember 22. 15:52
Alakuleeeeez! :-)
Magnólia
2021. szeptember 22. 08:58
Berci te 2022-ben se társ, se elnök nem leszel. Kezdj keresgélni valami munkahely után, valamelyik önkormányzatnál ahol egy még ma is aktív mszp-s a polgármester, mert a diverzánsok mai néven DK-sok nem fognak alkalmazni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!