Szijjártó: A koronavírus-járvány és a migráció ördögi kört alkot

2021. szeptember 01. 11:53

A külügyminiszter szerint a világjárvány felerősítette a masszív migrációs áradatok kiváltó okait.

2021. szeptember 01. 11:53
null

A koronavírus-járvány és a migráció ördögi kört alkot, mivel minél több helyen jelenik meg a fertőzés, annál több ember indul meg, és minél többen indulnak meg, annál nagyobb a járvány további terjedésének veszélye – jelentette ki a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Genfben.

A tárcavezető társelnökként vett részt a legkevésbé fejlett országok támogatásával foglalkozó háromnapos ENSZ-konferencián, ahol hangsúlyozta, hogy a pandémiának nemcsak egészségügyi, gazdasági dimenziója is van. A járványnak jól láthatóan komoly kihatása van a globális kereskedelemre és gazdaságra egyaránt, legsúlyosabban pedig a legkevésbé fejlett országokat sújtja, hiszen ők vannak a legsérülékenyebb, védtelenebb helyzetben.

„Nehéz elképzelni, hogy az illegális bevándorlók között bárkinek is lenne két negatív PCR-tesztje”

A világjárvány felerősítette a már korábban is nagy kihívást jelentő masszív migrációs áradatok kiváltó okait, így ördögi kört indíthat be, ugyanis az útnak indulók felgyorsítják a vírus terjedését, ez pedig súlyosbítja azokat az okokat, amelyek miatt az emberek lakóhelyük elhagyása mellett döntenek - mutatott rá. Szijjártó Péter ennek kapcsán kiemelte: nehéz elképzelni, hogy az illegális bevándorlók között bárkinek is lenne két negatív PCR-tesztje, ezért különösen fontos, hogy a nemzetközi közösség a segítséget vigye oda, ahol arra szükség van, és ne ott okozzon problémát, ahol még nincsen.

– fogalmazott. Mint mondta, ha a fejlett államok nem képesek javítani az érintett országokat célzó támogatási programjaik minőségét és hatékonyságát, akkor további masszív migrációs hullámok fognak megindulni, amelyek földrajzi okokból kifolyólag leginkább Európát sújtják majd. Hozzátette, ennek kockázata már most egyre magasabb a romló afganisztáni helyzet miatt.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy

Magyarország elkötelezett az érintett országok támogatása mellett, a járványra tekintettel jelentősen megnövelte fejlesztési együttműködését,

amelynek értéke így tavaly több mint 400 millió dollárt tett ki. Ezzel az ország nem pusztán elérte, hanem meg is haladta korábbi célkitűzését, miszerint 2025-re a bruttó nemzeti jövedelem 0,25 százalékát nemzetközi fejlesztési támogatásra fogja fordítani. Külön kiemelte, hogy a kormány már mintegy 1,6 millió vakcinadózissal segítette az oltások terén lemaradó országokat. Az ENSZ legkevésbé fejlett országokat jegyző listáján jelenleg negyvenhat, jellemzően afrikai és ázsiai állam található. Szijjártó Péter a nap folyamán megbeszélést folytat a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) új kínai főigazgató-helyettesével, illetve a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) elnökével.

(MTI)

Kép forrása: Facebook-videó

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SwordFish
2021. szeptember 01. 12:21
Én már tavaly óta ugatom, hogy a 2 dolognak köze van egymáshoz. Végre legalább a Szíjjártó észrevette a kormányból. Ez jó jel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!