Magyar György reggel még megnyugtatott mindenkit, hogy szó sincs hekkertámadásról, majd jöttek az ellenzéki pártvezérek

2021. szeptember 18. 18:45

Karácsony és Jakab már külső támadásról beszél, miután percek alatt összeomlott a rendszer, amit legalább fél éve terveztek.

2021. szeptember 18. 18:45
null

Miután megbénult az ellenzéki előválasztás szombaton indult voksolása, a 168 óra cikkében azt írta: a szervezők szerint Kínából induló hekkertámadás bénította a meg a rendszert. Magyar György ügyvéd, a Civil Választási Bizottság elnöke azonban azt közölte a lappal: 

szó sincs ilyesmiről, szerinte egyszerűen sokan voltak, és több helyen újra kellett indítani a rendszert, ez okozta a leállásokat. 

Mégis támadás történt

Ezt követően az ügyvéd állításával szembehelyezkedve sorra jelentkeztek be közösségi oldalaikon az ellenzéki politikusok, külső beavatkozást emlegetve. Legelőször Jakab Péter beszélt „nagyon durva technikai támadásról”, majd Karácsony Gergely írta azt Facebook-oldalán: 

„Úgy látszik, vannak, akik meg akarják akadályozni, hogy éljünk demokratikus jogunkkal: számos jel utal arra, hogy az előválasztás rendszerébe kívülről hatoltak be.” 

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Először még óriási sikernek étékelték a leállást

Érdekesség, hogy a rendszer leállását követően az ellenzéki erők első reakcióikban még egy egészen másfajta narratívát próbáltak sugallni választóiknak, eszerint nem támadás miatt fagyott le a rendszer, hanem a hatalmas érdeklődést nem tudta feldolgozni az informatikai háttér. 

Az Előválasztás 2021 hivatalos Facebook-odalán például azt írták: 

Hatalmas siker az előválasztás – két órás leállás az erőforrásbővítésért. Minden várakozást felülmúlóan nagy számban jelentek meg szombat reggel az előválasztáson szavazni vágyók, ez pedig a magyar demokrácia fontos sikere.

De a Momentum elnöke, Fekete-Győr András is ekkor még azt írta Instagram-oldalán: „Változást akaró tömegek rohamozták meg az ellenzéki sátrakat, amit az algoritmus hekkertámadásnak vett, ezért blokkolni kezdett.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Frankie Bunn
2021. szeptember 18. 20:46
Szerintem állítsák rá Fegyőrt, vagy zuhany alá teszi vagy beveti a napkollekció-fúzióelemet...
drax
2021. szeptember 18. 20:43
Van egy megérzésem, ezek a marhák a saját rendszerüzemeltetésükre szánt Soros pénzüket is lenyúlták - hiába, kutyából nem lesz szalámi :D
szóda
2021. szeptember 18. 19:19
Addig jó még egymást basszák át.
Búvár Kund
2021. szeptember 18. 19:13
"Iszonyatos a zűrzavar, pedig precízen rendezett a világ. A fogaskerekek egymásba marnak, ha fordulnak, forgat a kényszer. Kizárva önmagamból, tartom a szám, míg szétrobbanok A gyújtózsinór holnapra leég, nem marad más, csak bombatölcsér Félek, ez így nem jó de ha nem baj, nekem nyóc" :-D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!