Az ELTE heti szintű beszámolót vár mindenkitől az egészségügyi állapotáról

2021. szeptember 02. 17:06

Anonim módon, elektronikus kérdőíven.

2021. szeptember 02. 17:06
null

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) – a többi felsőoktatási intézményhez hasonlóan – közzétette saját járványügyi tájékoztatóját. Ebben többek között heti szintű állapotjelentést várnak mindenkitől anonim módon, elektronikus kérdőíven. Hangsúlyozzák, hogy hetente egy alkalommal, lehetőleg csütörtökön mindenki köteles beszámolni aktuális állapotáról, „mindenki rendszeresen és pontosan, a valóságnak megfelelően köteles adatot szolgáltatni és a felmérésekben részt venni”.

A tanév elején felmérik az átoltottságot, „minden caesar-azonosítóval rendelkező személy felszólításra, illetve erre vonatkozó emlékeztető alapján köteles kitölteni a védőoltás felvételéről szóló anonim, elektronikus kérdőívet”. Hozzáteszik, ez alapot szolgáltathat a járványügyi szabályok szigorítására és enyhítésére. Így előfordulhat, hogy amennyiben tényleg magas az átoltottság, enyhítenek a mostani, szigorú szabályokon.

Az egyetem közösségi helyiségeiben kötelező maszkhasználatot írtak elő, ez alól csak az éppen előadást vagy szemináriumot tartó oktató lesz kivétel. Az egyetem épületeit kizárólag olyan személy látogathatja, aki nem mutatja a koronavírus tüneteit. 

Nyitóképen: Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár. Fotó: MTI/Cseke Csilla

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DFK
2021. szeptember 03. 16:04
Teljesen jogos! Legalább nem vaktában hoznak döntést az egyetem vezetői. A legegyszerűbb persze a kötelező oltás lenne.
nyugalom
2021. szeptember 03. 13:35
Mi ez? Mitől hivatalos?
zara
2021. szeptember 03. 12:08
idiotizmus... aki elkapja az beteg lesz és otthon fog maradni... semmi közötök ki vette fel az oltást ez magánügy...
Rdave
2021. szeptember 03. 08:25
Én ritkán kommentelek, de az intézményem (ott dolgozom) nem csinált hülyeséget. 1., Valaminek a becslésére anonim kérdőívet használni elég elterjedt dolog. Pl. közvéleménykutatás... Abba is beírhat bárki bármit, mégis van relevanciája. 2., Mivel anonim, fel sem merül a különleges adatok kezelésének kérdése 3., A cél az intézmény működésének valós helyzethez igazítása. Ez közérdek, ezért kötelezhetők az egyetem polgárai az adatszolgáltatásra. Mivel a dolog anonim, valóban nem szankcionálható ennek megszegése, de morális kötelezettségként felfogható. 4., AZ ELTE-n közel 40 000 ember tanul és dolgozik. Egy ekkora sokaság járványügyi helyzetét követni, megfelelő intézkedéseket hozni nem csak abból a szempontból fontos, hogy az intézmény alaptevékenysége rendben menjen, hanem a tágabb környezet (a város és az ország) biztonsága érdekében is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!