Rekordot döntött a magyar gazdaság növekedése

2021. augusztus 17. 09:46

Várakozáson felüli volt a második negyedéves GDP-növekedés, ez pedig a valaha mért legnagyobb gazdasági növekedés, a magyar gazdaság újraindítása az egyik leggyorsabb az Európai Unióban – tájékoztatott Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videójában kedden.

2021. augusztus 17. 09:46
null

A második negyedéves GDP-adatok kapcsán Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta: „ez egyben azt is jelenti, hogy a gazdaság újraindítása az egyik leggyorsabb az Európai Unióban.” A tárcavezető aláhúzta: az erőteljes növekedés mögött az alacsony bázis is ott áll – vagyis az, hogy a mért növekedés alacsonyabb szintről indult –, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy

Így alakult hazánkban a bruttó hazai termék (GDP)

A második negyedévben Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adat szerint 17,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 17,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 2,7 százalékkal nőtt a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint. Elemzők az egy évvel korábbihoz mérve 17,2 százalékos, az előző negyedévhez viszonyítva 2,0 százalékos növekedést vártak.

A tavaly április-júniusi teljes lezáráshoz képest nem nagyon meglepő a növekedés, viszont a mértéke igen,

a legoptimistább elemzők se számítottak arra, hogy az idei második negyedévre a gazdaságunk visszatér a válság előtti szintre.

A mostani GDP nem csak, hogy visszaállt, de le is előzte a válság előtti 2019 utolsó negyedéves adatot, 0,1 százalékkal.

A mostani adat a meglepő mérték mellett rekorder is. Az eddigi legnagyobb év/év alapon mért növekedés 2018. harmadik negyedévében volt, ám akkor is „csak” 5,6 százalék volt, ami eltörpül a mostani 17,9 százalék mellett.

A növekedés hatása

Szinte biztosra vehető, hogy az év egészét nézve

meglesz az 5,5 százaléknál nagyobb GDP növekedés, amelyhez a Kormány köti a gyerekeket nevelők személyi jövedelemadójának a visszatérítését.

Varga Mihály szerint 8,4 százalék lesz az a mérték, amellyel a kormány gazdaságvédelmi és újraindítasi intézkedései idén összességében hozzájárulnak a gazdaság teljesítményéhez. A gazdaság emellett végérvényesen ki tud lábalni a válságból, emellett egyre biztosabbá válik, hogy a minimálbér eléri majd a 200.000 forintos rekordösszeget.

Előzmények

Mint arra bizonyára mindenki emlékszik, a tavalyi április úgy kezdődött, hogy a Kormány bejelentette az első komoly lezárásokat, érvénybe léptették a kijárási korlátozást, gyakorlatilag leállt a gazdasági élet. Az élelmiszerboltok nyitva tarthattak a vásárlási idősávos rendszerrel, viszont rendezvénytilalom volt. A vészhelyzetet június 18-án oldották fel, magyarán a tavalyi második negyedév utolsó két hetében voltak megfelelő feltételek egy normális gazdasági konjunktúrához. Természetesen a valódi visszaálláshoz több idő kellett, nem lehetett mindenhol újraindítani a munkát az egyik pillanatról a másikra.

Varga Mihály bejelentéséről szóló videót az alábbiakban tekintheti meg:

(MTI, Mandiner)

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pitypangocska
2021. augusztus 17. 18:53
Gratulálok Orbán Viktornak és kormánya szakembereinek. Hajrá Magyarország!
ellenforradalmár
2021. augusztus 17. 11:04
lángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángoslángos...
olajfa1
2021. augusztus 17. 10:32
Ne hogy má' a magyar gazdasági eredmények ilyen jók legyenek! Ezért a FIDESZ-nek buknia kell! Különben sohasem kerül a magyar gazdaság csődbe meg újabb csődbe meg mégnagyobb csődbe! mint Gyurcsány idejébe!...
Reszelő Aladár
2021. augusztus 17. 10:30
Szóval a tavalyi Q2-ben kezdődött az igazi visszaesés a márt ismert okok miatt, az idei Q2 pedig visszahúzta a gazdaságot ugyanoda. Vagyis jelenleg ha nagyobb szar nem üt be, a magyar gazdaság 5 negyedév alatt kiheverte a teljes koronavírus válságot. Majd meglátjuk a bezzeg országokat, ők hogyan teljesítenek, tartok tőle, hogy korántsem ilyen fényesen, de legalább hibátlan liberális demokráciák. A 200ezres minimálbér jól hangzik, jelenleg 167400Ft az összeg, ami a munkáltatónak 195858 forintban van minden hónapban. Ha a rászoruló vállalkozás kaphat (akár teljes) járulékkompenzációt, akkor a terhe minden hónapban 4142 forinttal növekedne. Ennyin aligha múlhat egy vállalkozás sikere. Amúgy pedig ha Domokos úr az ÁSZ-től belengette a 0% SZJA-t, úgy egész érdekes dolgok jöhetnének ki belőle. Ha jól tippelek, akkor a miniszterelnök úr legkésőbb jövőre az évértékelőn bejelent egy sokéves SZJA csökkentési programot. Kezdetnek mondjuk évente 1,5%-kal, így 4 év alatt lehetne 9%-ra eljutni. A feltétel pedig lehetne minden évben egy adott GDP növekedés elérése. Csak tartsuk őket hatalomban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!