Kálmán Olga szerint DK-s jelöltként is „objektíven” látja a világot

2021. július 20. 10:55

Kálmán Olga úgy véli: a Demokratikus Koalíció elnökségi tagjaként épp olyan objektív, mint műsorvezetőként.

2021. július 20. 10:55
null

Interjút adott Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja és országgyűlési képviselőjelöltje. Arra a felvetésre, miszerint  „korábban médiaszereplőként objektív szerepből, kívülről figyelte az eseményeket. Most a pártpolitikából, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagjaként jelenik meg a közéletben”, a DK politikusa azt felelte:

Ettől még az ember a valóságot objektíven látja.”

Következő kérdésben már azt mondja: azért csatlakozott a DK-hoz, mert, mint fogalmazott, „amit ők képviselnek, azt képviselem én is”, és hozzátette: egy percig sem volt kérdés, hogy Gyurcsány Ferenc pártjához csatlakozik. 

Orbán Viktor, „a Keresztapa”

Megkérdezték Kálmán Olgától azt is, „miben változott” Orbán Viktor 2010 óta. A volt műsorvezető szerint „a pálfordulás enyhe kifejezés arra, ami Orbán Viktorral a rendszerváltás óta történt.

Politikusnak indult, azóta inkább Keresztapa lett.”

A DK-s politikusnő szerint az Orbán-kormány „megmérgezte” a társadalmat, ugyanakkor abban bízik, hogy „a társadalom ki fogja heverni, igaz, nagyon mélyről kell visszajönni”.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 112 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pitypangocska
2021. augusztus 09. 13:55
Ön a Gyurcsány -Dobrev és Vadai utáni - újabb klónja. Az Ön függetlenség fel sem merülhet, hiszen az arcmimikája, a gesztikulációja is egy az egyben olyan, mint az övék. Az Ön legutóbbi ATV-s interjúját nézve Dobrev arcát láttam magam előtt. Egy az egyben. Nem tudom, ki tanítja be önöket erre a nevetséges egységes arcjátékra, azonos grimaszokra, de szóljanak már neki, hogy már unalmas!
Saksafar
2021. július 21. 08:14
A mértéket tekintve teljesen igaz, mert pont annyira objektív, mint műsorvezetőként volt. Semennyire.
DoomGuy
2021. július 21. 05:30
Csak mint mindig Olgácska nem? A véres libsi elfogultság semmit nem változott.
Newman
2021. július 21. 00:35
Kálmán Olga, soha nem volt objektív!!! Ez a bábuk sorsa!!!:)) De nyugodjon meg, GERIferi sokkal bábubb!!!:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!