A Budapestre kerülő használt villamosok nem klimatizáltak

2021. július 02. 11:45

A VEKE szerint nem véletlenül akar Frankfurt megszabadulni ezektől a járművektől, hiszen utólag sem lehet légkondit beléjük szerelni.

2021. július 02. 11:45
null

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szerint nem véletlenül akarja lecserélni az „R” típusú villamosokat Frankfurt, amelyek azután Budapestre kerülnek. A fővárosi és a magyar közösségi közlekedés fejlesztésével, üzemtörténetével foglalkozó szervezet azt írja a Facebook-oldalán, hogy a német nagyváros sajtója évek óta tele van a klimatizálás nélküli járművek problémájával és a helyi köznyelv is a szájára vette: „Grill isch halt in de Straßebahn. Warm genug isses im R-Wagen ja” – azaz

az „R” típusú villamosokban olyan meleg van, mint egy grillsütőben.

(Ez egy reakció arra, amikor a város betiltotta a parkokban a szabadtéri grillezést.)

A VEKE szerint Frankfurt azért vesz új villamosokat, mert nem lehet a régieket klimatizálni, nem bírja el a tető a berendezéseket, nem erre lett méretezve. Az ottani BKV, a VGF weboldalán leírják azt is, hogy az utastérben el lehetne ugyan helyezni ezeket, de az ülőhelyek feláldozásával járna, ezért elvetették az ötletet, mert amúgy is szűk az utastér.

„Szeretnénk felkérdezni a mi BKV-nkat, hogy ennek az erősen hivatalos kijelentésnek a tükrében miért választották ki ezt a típust beszerzésre, miért terjesztették be a városvezetésnek, ha a járművet a saját tulajdonosa szerint nem lehet utólag klimatizálni? Arra gondoltak, talán majd a BKV megoldja okosba?

Amit szintén klíma nélkül rendelt a BKV? Nade azt legalább gyárilag klímásnak tervezték, és a tetőn ott volt a helye... Vagy ahogy a 3-as metróét is? – teszi fel a kérdéseit a VEKE.

Majd azt írják, a 3-as metró esetében épp „a BKV közölte kerek-perec, hogy a tető nem bírja el, ezért nem lehet azokat a kocsikat klimatizálni. Tarlós István főpolgármester meg bejelentette, hogy de, igen, lehet. Igaz, azok más szerkezetű, nem alacsonypadlós járművek, a tetejüket megerősíteni kevésbé macerás. De azokkal sem haladt a BKV semmit”.

 A közlekedési szervezet azt írja, ez egy kicsit más megvilágításba helyezi a BKV lépéseit, és elvárják, hogy álljanak elő a valós magyarázattal. A VEKE szeretne tisztán látni és várja a BKV hivatalos állásfoglalását a VGF hivatalos álláspontjával kapcsolatban.

Fotó: YouTube

Összesen 153 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ördögűző
2021. július 03. 10:00
Basszátok meg a klímát! az emberi szervezet nem bírja el a hirtelen hömérsékletvátozásokat. A kinti 30-35 fok után bemenni egy agyonhűtött boltba vagy felszállni egy klímás villamosra , olyan sokk a szervezetnek mint felhevülten fejest ugrani valami 20 fokos folyóba. A különbség csak annyi hogy a itt szív és az izomgörcs, és a többi szarság később jelentkezik , és sokkal lassabban öl. Évek múlva mindenkinek izom, szív és ízületi gondjai lesznek a kibaszott klíma kibaszott túltolásából, de akkor senki sem fogja tudni se gondolni hogy a klímás ugribugri az oka.
Szőllőssy
2021. július 03. 08:26
Nem kellene omnibuszokkal helyettesíteni a villamosokat Budapesten ? A lovak legelnek egyet a méhlegelőkön, aztán beállnak a hámba, leszaladják a napi távot. A lószarral pedig újabb méhlegelőket lehetne trágyázni...
nempolitizálok
2021. július 02. 21:09
Na most képzeljük el a libsik halálhörgését, ha Orbánék vennének 30 éves lestrapált német villamosokat a fővárosnak. Ajándékba, tehát még fizetni sem kell érte. Ezeket pedig amelyeket Karácsonyék aranyáron vesznek, hogy feldicsérik. "Csak 30 éves, de német mint a Mercedes". "Klíma??? Minek egy villamosba klíma, kinyitod az ablakot és hűvös van." (A németek grillsütőnek hívják és utálják ezeket)
kunfia
2021. július 02. 18:58
Az ország legnagyobb gazembere,legkorruptabb tolvaja,doktorminiszterelnökúr, ebben is hazudik. Lehet klimatizálni,csak nehéz.A későbbi klimatizálás utashelyeket vesz el,ezért kisebb forgalmú helyekre alkalmas. https://www.fr.de/rhein-main/warum-manchen-bahnen-heiss-10969878.html
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!