Orbán Viktor Péterffy Tamás amerikai üzletemberrel tárgyalt

2021. június 01. 16:02

Péterffy Tamás alapította a Timber Hill céget, amely az első olyan vállalkozás volt, amely számítógépes kereskedést vezetett be a 80-as évek elején.

2021. június 01. 16:02
null

Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Péterffy Tamást, az Interactive Brokers Group alapító-tulajdonosát.  Az Egyesült Államokban élő üzletember nevéhez kötődik a Timber Hill (a későbbi Interactive Brokers) cég megalapítása, amely az első olyan vállalkozás volt, amely számítógépes kereskedést vezetett be a 80-as évek elején – emlékeztetett Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

Hozzátette: a miniszterelnök 2017 júniusában a Magyar Érdemrend Nagykeresztje polgári tagozata kitüntetést adta át Péterffy Tamásnak a Washingtonban létrehozandó Kommunizmus Áldozatai Emlékmúzeum támogatásáért, valamint a magyarság jó hírét gyarapító érdemei és példaértékű életútja elismeréseként. Keddi megbeszélésükön részt vett Varga Mihály pénzügyminiszter és Hanti Miklós, az Interactive Brokers Central Europe Zrt. vezérigazgatója is – mondta a sajtófőnök.

Péterffy Tamás és Orbán Viktor egyetértettek abban, hogy a koronavírus-járvány bénító korlátozásai után mindent meg kell tenni a gazdaság mielőbb újraindítása és a munkahelyek megvédése valamint újak teremtése érdekében. A beszélgetés során szóba került a migráció kérdése is, erről úgy vélekedtek, hogy a tömeges illegális bevándorlás veszélyt jelent a nemzetek és azok kulturális identitása számára.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geyza1947
2021. június 02. 08:39
Orbán vigyorog mint a tejbe tök, bezzeg amikor Londolból hazatért üres kézzek akkor nem dicsekedett, hogy el kartam ismertetni az angolokkal a magyar csuda védettségi igazolványt, de elhajtottak mint macskát szarni !!!!!!!!!!!!!
Lion
2021. június 01. 19:36
Minden tekintetben jobb, mint a vén szaros.
anegy_
2021. június 01. 19:10
Minél több Ámerikai magyart kell "csatába" állítani, hogy a libbantak befolyása, hazugságaik a nullához közelítsen odaát.
az ember
2021. június 01. 18:47
Szép a sálja Tamásnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!