Bankszövetség: Négyszáz milliárd forintba került a hitelmoratórium

2021. május 26. 16:41

A bankszövetség csak a rászorulóknak szóló további, célzott segítséggel ért egyet.

2021. május 26. 16:41

„A moratórium meghatározó célja és a bankszektor alapvető feladata az, hogy célzott és hatékony segítséget nyújtson kifejezetten a rászorulóknak, ezen a célon túlmutató programot a bankszövetség a továbbiakban szakmailag nem támogathat, hiszen nem indokolható a bankszektor extra költségviselése olyan ügyfelek után, akik megfelelő jövedelemmel vagy elegendő tartalékkal rendelkeznek vállalt kötelezettségeik teljesítéséhez” – közölte a Magyar Bankszövetség az éves rendes testületi üléséről készített beszámolójában szerdán az MTI-vel.

A vírushelyzet okozta lakossági és vállalati nehézségek áthidalását a Magyarországon alkalmazott hiteltörlesztési moratórium Európában az ügyfelek számára legkedvezőbben segítette – húzták alá.    

A magyar bankszektor bizonyította, hogy jelentős munkatöbbletet és plusz költségeket is vállalva, a legnagyobb kihívások mellett is ügyfelei rendelkezésére áll – jegyezték meg. Tavaly a vállalati hitelállomány folyósítás 6 százalékkal nőtt az előző évhez képest, ezzel párhuzamosan a bankszektor kifejlesztette és bevezette a kormányzati családtámogatási programokat – tették hozzá megemlítve, hogy előrejelzések szerint a hiteltörlesztési moratóriumok összesített, várható költsége meghaladja a 400 milliárd forintot.

(MTI)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2021. május 26. 18:53
Értem a Bankszövetség számítási metódikáját és a kihozott eredményt, de nem értek eget vele. Szerintem a számításuk alapja: - a bankok nem számítható fel kamatos kamatot - mivel nincs törlesztés, a befolyó törlesztéseket és felszámított kamatokat, mint forrást nem tudják újra kihelyezni. Ugyanakkor. - Az adósok nem kerülnek abba a helyzetbe, hogy a banknak fel kelljen mondani a hitelt és érvényesíteni a jelzálogjogot, amelynek ugyancsak van költségkihatása. Nem utolsó sorban az adósokra gyakorolt hatásának mértéke. (L. a devizaalapú hiteleket!) - A banknak a nem fizető adósok után nem kell céltartalékot képezniük. - az említett két tétel is lehet akkor, mint amilyent a Bankszövetség kihozott. Adott esetben még nagyobb is lehet. Szerintem a moratóriumra addig van szükség, amíg a gazdaság be tud indulni. Egyébként az adósoknak nem kell igénybe venniük, bármikor felmondhatják, törleszthetnek.
Google
2021. május 26. 18:44
A bankszektor segitseget nyujt a raszoruloknak... Az evszazad vicce. Egy olasz filmben volt, hogy a halott bankar szivet kapta meg egy raszorulo, mert o ugysem hasznalta soha.
kitiltott
2021. május 26. 18:34
És mennyi volt a Bankszektor nyeresége 2019 ben?
brekker
2021. május 26. 18:26
Megkapják a pénzüket, ha lejár a moratórium? Igen. Megkapják a plusz kamatokat, a hosszabb futamidő miatt? Igen. Valójában a kormány megóvta őket a nem fizetők miatti veszteségtől. Az sokkal nagyobb lett volna, mint az egy éves kieső kamatbevétel, mert egy összegű leírásokat jelentett volna. Abban igazuk van, hogy a moratóriumot nem lehet a végtelenségig fenntartani, és erre az adósokat figyelmeztetni kell.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!