Gulyás Gergely: Júniustól normalizálódhat az életünk

2021. április 15. 08:38

A kancellárminiszter szerint a nyájimmunitáshoz a lakosság 60-75 százalékát kell beoltani.

2021. április 15. 08:38
null

Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter a Figyelőnek adott interjújában értékelte a járványkezelés jelenlegi állapotát. A kancellárminiszter kiemelte, hogy az uniós helyreállítási alapból, illetve a közösségi költségvetésből jelenleg összesen 15 ezer milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésére a magyar kormánynak. Kiemelte, hogy ezeket a pénzeket egy nemzeti program keretében alapvetően az egészségügy, az egyetemek és az infrastruktúra területén tervezik felhasználni.

Az oltás a kulcsa az újranyitásnak

A miniszter kitért a nyájimmunitás kérdésére is. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy annak eléréséhez a magyar lakosság 60-75 százalékának kell oltáshoz jutnia. Ez utóbbi teljesüléséhez pedig két feltételt jelölt meg Gulyás: vakcina és hajlandóság. Mint mondta, az előbbi célért a kormány mindent megtett, ezért

Magyarországon legkésőbb májusban minden 18 évnél idősebb ember megkaphatja az első oltást.

A hajlandósággal kapcsolatban pedig elmondta, ha a 8 millió magyar állampolgárból már több mint 4,1 millióan regisztráltak.

Lassan halad a vakcinaútlevél kérdése

Gulyás kiemelte, hogy az újraindítás folyamatos és fokozatos. Mint mondta, május végére, június elejére tud visszatérni az ország a megszokott kerékvágáshoz. A vakcinaútlevéllel kapcsolatban megjegyezte, hogy az még sehol sem tart, hiszen egy ilyen szabályozás elfogadása két hónapig is eltarthat Brüsszelben.

Mivel a jelenlegi tervek szerint az uniós tagállamok szabadon dönthetnek a keleti vakcinák felhasználásáról, valószínűsíthető, hogy az uniós igazolásnál a fertőzöttség mértékének és a viszonosságnak nagyobb jelentősége lesz. Emellett várhatóan egyedi döntések születnek majd erről a tagállamokban, különösen azért, mert az idegenforgalomban és turizmusban érdekelt déli országok gazdaságilag már nem biztos, hogy túlélnének még egy kieső nyarat – tette hozzá a miniszter.

Kép forrása: MTI/Rosta Tibor

 

Összesen 112 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2021. április 15. 16:39
Nem tudom másnak is feltűnt-e, hogy Gulyás korábbi, kölyökgólya kinézete megváltozott, pofazacskói visszafejlődtek. Valószínűleg már ő is nehezen viseli a sok hazugságot, egymásnak ellentmondó kijelentéseket, amiket neki kell előadni.
szodabár
2021. április 15. 13:38
Hú , mennyi balfasz troll jött! Mi van elvtársak nem működik az oldalaitokon a szólásszabadság? Jöttetek művelődni? Mutatok egy cikket! A brüsszelita szar vakcinákról! DrGőrény oldala tele van a beírásokkal, hogy hányan haltak bele! https://www.erdely.ma/osztrak-kepviselo-az-ema-vezetoje-a-pfizer-astrazeneca-novartis-jj-lobbistaja-volt-video
Coccothraustes
2021. április 15. 12:30
Nem csak a vírustól, a magyar baloldaltól is védeni kell az embereket. Oltáselenességgel a magyar emberek életét kockáztatják, magyar életekkel szórakoznak.
Pelso j.
2021. április 15. 12:12
Ez év júniustól?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!