Árva gyerekeknek hoz létre alapítványt Áder János

2021. április 18. 07:58

Az alapítvány a koronavírus miatt árván maradt gyermekeket segíti.

2021. április 18. 07:58
null

Áder János elmondta, a koronavírus-járvány első és második hulláma alatt nem nagyon lehetett olyan híreket hallani, mint most, a harmadik hullám idején: fiatalok, kisgyermeket nevelő szülők halnak meg és gyermekek maradnak árván.    

„Hetek óta azon gondolkodtunk a feleségemmel, hogy hogyan lehetne ezen a helyzeten segíteni. Kíváncsi voltam, hogy hány családot és hány gyermeket érinthetett ez a járvány: több mint hatszáz gyermekről van szó, és több mint négyszáz családról” – hívta fel a figyelmet a köztársasági elnök. Hozzátette, az érintett gyerekeket legalább a nagykorúvá válásukig vagy addig, amíg szakmát, esetleg diplomát szereznek, segíteni kell anyagilag.    

Az alapítványról azt közölte, a jogi előkészítő munkálatok befejeződtek, elkészült már az alapító okirat; „jogi értelemben” az alapító Áder János, a felesége pedig a kuratórium tagja, valamint felkérte Bagdi Emőke klinikai szakpszichológust és Ürge-Vorsatz Diána fizikust is, akik igent mondtak. Hozzátette, az alapítványt még nem jegyezték be – jövő héten indul a bírósági eljárás -, így egyelőre adományt nem fogadhatnak.

Az alapítvány ötmillió forintból indul, ami a köztársasági elnök szerint a „saját megtakarításuk”. Ugyanakkor Áder János abban bízik, hogy ismerősei köréből, akár még szélesebb körből is érkeznek majd támogatások. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzatok, a polgármesterek és a jegyzők segítsége nélkül ez a programot nem lehet sikerre vinni, hiszen ők ismerik az érintett családokat, és azt is, hogy pontosan milyen anyagi támogatásra van szükség.    

Elmondta azt is, sokat gondolkodtak az alapítvány nevén, végül Regőczi István neve mellett döntöttek, mert a katolikus pap egész életében, már a második világháborút megelőzően is, árva gyerekekről gondoskodott.

(MTI)

Nyitókép: Soós Lajos – MTI

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2021. április 18. 20:36
"Árva gyerekeknek hoz létre alapítványt Áder János" Gondolom ezt is kitömik néhány száz milliárd forint közpénzzel, ahogy a Fidesz szokta az alapítványait. Ja, mégsem. Álszent vagy te, Jani. Meg káros is.
teklapavle
2021. április 18. 18:31
Szakadásig duzzasztották vagyonukat az elmúlt évtizedben, és most, 12 évvel később eszükbe jutott, hogy élnek elesettek, rossz sorsúak is az országban? Gyönyörű. "Tiborcz István kastélyszállójában 1,3 millió forintért is árulnak pezsgőt"
Sulammit
2021. április 18. 17:20
Ez is csak egy fideszes politikusnak juthat eszébe, a segítés, minden jóérzésű adakozó emberek bevonásával. Nagyon szomorú aktualitása van. Szegény gyerekek. Azt, hogy Regőczi atyáról nevezték el az alapítványt, ezért külön köszönet az ötletgazdának a szervezőknek. Öröm a bánatban.
Coccothraustes
2021. április 18. 17:20
A moslékellenzéki Nagy Attila Tibort ne engdjétek az árvák közelébe. Szerinte a halottak hozzátartozóival kell kampányolni és hullákkal szavaztatni a Fidesz ellen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!