Varga Judit tárgyalni fog a Google vezetőivel

2021. március 05. 17:26

„A munkát folytatjuk a magyar emberek védelme érdekében” – írta a miniszter a Facebook-oldalán.

2021. március 05. 17:26

Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-oldalán pénteken bejelentette, hogy egyeztetni fog a Google-lal, és konzultációkat kezdeményez a Facebook és más nagy technológiai cégek vezetőivel is.

Az igazságügyi miniszter közölte, hogy pénteken a Budapestre látogató Thierry Breton belső piacért felelős európai biztossal is tárgyalt a készülő európai uniós szabályozásról. Ezzel kapcsolatban azt írta: „elfogadom a Google vezetőinek egyeztetésre történő meghívását, és hasonló konzultációkat kezdeményezek a Facebook és más technológiai óriások vezetőivel is”. Mindenki nagy érdeklődéssel figyeli a világban, hogyan birkóznak az országok a nagy technológiai cégekkel azért, hogy betartsák a jogszabályokat, és átlátható módon működjenek – írta a miniszter.   

A pénteki egyeztetéshez kötődően a miniszter közölte: az európai biztos örömmel értesült arról, hogy Magyarország a Digitális szabadság bizottság munkájának köszönhetően már határozott előkészítő lépéseket tett a közös európai szabályozás kialakításáért, „és kérte türelmünket a magyar törvény előrehaladásával kapcsolatban”.   

Varga Judit arról is tájékoztatta az európai biztost, hogy „Magyarországon sem akarunk mást a nagy techcégekkel szemben, mint a törvényes, átlátható és ellenőrizhető működést”. Semmi mást, mint ami a többi cégre, nagyvállalatra vagy kisvállalkozóra is vonatkozik ”– közölte.  „A munkát folytatjuk a magyar emberek védelme érdekében” – írta Varga Judit Facebook-oldalán, hozzátéve, köszöni a tartalmas beszélgetést Thierry Breton biztosnak.

(MTI)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ppix
2021. március 06. 09:25
"tárgyalni fog" - lefordítom magyarra: EU tagország, tehát annyit fognak mondani hogy ők az EU-s jogot betartják, attól eltérni nemigen lehet, kezitcsókolom. Meghallgatják a sületlenségeit, magukban kiröhögik egy kicsit, udvariasan elbeszélgetnek, aztán jólvan.
egyvilág
2021. március 05. 20:33
Illetve Google kapcsán, a multikról, előnyeikről hátrányaikról: https://egyvilag.hu/temakep/095.shtml#p7 És az információs iparágakról (internetes vállalatok, média, pénzügyek, stb...): https://egyvilag.hu/temakep/095.shtml#p9
egyvilág
2021. március 05. 20:32
Varga Judit és a soron kívül oltott gyöngyösi polgármester esete: a CSOK-os és a csókos https://www.egyvilag.hu/index.shtml#vargagyongyos
Pelso j.
2021. március 05. 20:18
"Magyarországon sem akarunk mást a nagy techcégekkel szemben, mint a törvényes, átlátható és ellenőrizhető működést”. Hogyhogy, most nem így van?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!