Szentkirályi Alexandra: A kormány elkötelezett a klímaváltozás elleni fellépés mellett

2021. március 13. 14:33

„Számunkra a természetvédelem nemzeti ügy” – fogalmazott a kormányszóvivő, hozzátéve, hogy a kormány nem csak beszél a témáról, hanem cselekszik is. Steiner Attila államtitkár összegezte az eredményeket.

2021. március 13. 14:33

A kormány elkötelezett a klímaváltozás elleni hatékony fellépés mellett és kitűzött célja a környezet megóvása a következő generációnak is – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Steiner Attilával, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkárával közös videoüzenetében.

Steiner Attila, a körforgásos gazdaság fejlesztéséért, valamint energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár közösségi oldalán a videót annak alkalmából tették közzé szombaton, hogy a kormány egy éve hirdette meg a klíma- és természetvédelmi akciótervet.

„Számunkra a természetvédelem nemzeti ügy” – fogalmazott a kormányszóvivő, hozzátéve, hogy a kormány nem csak beszél a témáról, hanem cselekszik is.

Steiner Attila államtitkár Facebook-bejegyzésében a következőképpen foglalta össze az eddig elért eredményeket:

„1. Felszámoljuk az illegális hulladéklerakó helyeket a „Tisztítsuk meg az Országot!” Program és a HulladékRadar applikáció segítségével. Magyarország zöld úton jár, hiszen eddig már 25 ezer tonna hulladékot ártalmatlanítottunk.

2. 2021. július 1-től betiltjuk az egyszer használatos műanyagok forgalmazását. Valamint ösztönözzük magyar az újrahasznosítást és a hulladék újra feldolgozásának hasznosítását.

3. Természeti kincseink megóvása fontos, így az ivóvízkészletünk megőrzése is prioritás. Nélkülözhetetlen a szakemberek munkája, akik hazánk folyóit tisztítják a külföldről érkező illegális hulladékoktól és műanyagoktól.

4. A Mátrai Erőmű modernizációjával hamarosan leáll az utolsó lignit alapú erőmű működése. Magyarország zöld úton jár, mivel a földgáz alapú technológia bevezetésével a Mátrai Erőmű régiója fenntartható és igazságos átállása is biztosított.

5. A faültetési program keretében már több mint 1 millió 100 ezer fát ültettünk, és ez idén tavasszal folytatjuk. Minden újszülött után 10 fát ültetünk.

6. A naperőműveink kapacitását 10 év alatt meghatszorozzuk. Jelenleg már 80 ezer családi ház, kis- és közép-vállalkozás, valamint közintézmény tetején működnek napelemek, biztosítva az olcsó energiát a magyar emberek számára.

7. Az elektromos járművek hozzájárulnak a klímacéljaink eléréséhez. Ezért a magyar Kormány elindította a Zöld Busz Programot, és támogatást biztosít elektromos gépjárművek, robogók és biciklik vásárlásához.

8. 1,5 milliárd euró értékben bocsátottunk ki állampapírt intézményi befektetők számára, amelyeknek a bevételeit hazánk klímasemlegességi céljainak elérésére, és az ezeket elősegítő beruházásokra fordítja majd Kormány.

Törekvésünk, hogy 2030-ra a Magyarországon előállított energia 90 százaléka szén-dioxid mentes legyen: az itthoni energiabiztonság fenntartásával és a körforgásos gazdaságunk fejlesztésével valósul meg.

Magyarország az Európai Unióban az elsők között rögzítette törvényi szinten a 2050-es klímasemlegességi célt, valamint a Nemzeti Energia- és Klíma Tervben lefektette, hogy 2030-ra 40 százalékos szén-dioxid-kibocsátás csökkentést ér el az 1990-es szinthez képest.”

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bölcsbagoly
2021. március 14. 11:58
A diszlájkokból látható, hogy sok hülye görögdinnyét kiikszelhettem már eddig! -:)
bölcsbagoly
2021. március 13. 21:41
Ui. Az is tény, hogy a termesztett növényeink nehezen tudnak a változó körülmények közt hozni azt az eredményt, amire kitenyésztették őket. De ennek az a fő oka, hogy a kialakitásuk céljai közt egyrészt a mennyiség, s kiváló kinézés és a jó szállithatóság/raktározhatóság a döntő tényező s nem a minőség, a fagy/szárazság/betegség állóság, mint az az őshonos fajtáknál volt.
Vainamoinen
2021. március 13. 20:41
Így van, nem csak akkor kell tenni a klímavédelemért, ha az anyagilag is megéri nekünk.
zara
2021. március 13. 17:54
klimaváltozás mindig volt és mindig lesz... co2 meg a növények eledele...nem káros hanem hasznos a természetnek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!