„Mentőcsomagot” nyújt be a Jobbik 

2021. március 18. 11:26

A Jobbik úgy értékeli, megbukott a kormány válságkezelése.

2021. március 18. 11:26
null

Támogatás nélkül hagyott vállalkozások tízezrei, munka nélkül maradt emberek százezrei, összeomlás szélén álló egészségügy és oktatás, miközben a milliárdos közbeszerzéseken taroló, állami támogatásokat bezsebelő Orbán-strómanok szinte már naponta repülgetnek titokban Dubajba, a Maldív-szigetekre vagy éppen Svájcba – áll a közleményben.

A Jobbik javaslatai:

  • A Jobbik kezdeményezné, hogy a kormány hozzon létre munkahelyvédelmi alapot a válság miatt kieső munkabérek 80 százalékának pótlására,
  • folyósítsák kilenc hónapon keresztül az álláskeresési járadékot,
  • és tegyék lehetővé a koronavírus-járvány miatt állásukat vesztett 60 év felettiek nyugdíjba vonulását.
  • A párt azt is javasolja, hogy kapjon öt napnyi pótszabadságot minden 14 éven aluli gyermeket nevelő szülő, a végrehajtók főszabályként legfeljebb a bér vagy nyugdíj 10 százalékát vonhassák le, legyenek adómentesek és az alszámlák között áthelyezhetők a SZÉP-kártyán maradt összegek.
  • A Jobbik indítványozza továbbá, hogy egészségügyi intézmények is kaphassanak társaságiadó-felajánlást,
  • és járjon 100 százalékos táppénz az oktatásban dolgozóknak, ha a koronavírus miatt esnek ki a munkából.    

„Amennyiben az Orbán-kormány ezúttal sem támogatja a javaslatainkat, az annak az egyértelmű jele, hogy semmi mással nem foglalkoznak, csak a járvány leple alatti közpénzlopással és a pénz kimentésével” – írta közleményében Jakab Péter pártja.

(MTI)

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2021. március 18. 17:25
A "JOBBIK" bukott meg jobboldaliságból! Mert be bújtatok Gyurcsányné szoknyája alá!
szürkeSzarvas
2021. március 18. 16:51
Jákób(i)- demagóg. Zsidónak is hitvány. Még nézhetetlen filmet sem tudna csinálni,mint a Fliegauf (repüljfel-jiddis) Bence és a társai ezüstmedveileg.
johannsebastian
2021. március 18. 16:30
Mindenkinek lesz Párizsi (Gazdaságos)!
zolka50.50
2021. március 18. 16:26
Angliában ilyenkor mindenki azt kérdezi, az újságírók is: miből? A nagyszájú politikus pedig megszégyenülten elkullog.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!