A „műtrágyakirály”, aki „Péterkém”-nek szólította Medgyessyt – Bige László portréja

2021. március 01. 17:00

Kereskedett holland bundával, autógumival, Jimi Hendrix-képpel és bárányhússal, végül a műtrágyánál kötött ki, amelynek magyarországi gyártását monopolizálta. Horn Gyulánál sikerrel lobbizott, Medgyessyt pedig csak „Péterkém”-nek szólította. Határozott, kemény karakter, akinek már nagyjából mindenkivel voltak konfliktusai, és a hatóságokkal is összeütközésbe került. Bemutatjuk Magyarország egyik leggazdagabb emberét, Bige Lászlót, a „műtrágyakirályt”.

2021. március 01. 17:00
null
Pálfy Dániel Ábel
Bige László 1958-ban született Nagyváradon, Romániában egy erdélyi nemesi családban. Állítása szerint családjából, amelytől a szocializmusban minden vagyont elvettek, a legtöbben emigráltak. Szülei kétéves korában elváltak. A kolozsvári egyetem gyógyszervegyész szakán végzett, de eleinte kereskedelemből élt. Miután édesanyja Magyarországon telepedett le, 1984-ben, 26 évesen ő is követte. A Forbes és a Napi.hu becslése szerint Bige 115,5 milliárdos vagyonával jelenleg Magyarország tizenkettedik leggazdagabb embere. A befolyás-barométer szerint 2018-ig folyamatosan az ötven legbefolyásosabb magyar között szerepelt, ám pozíciója a 2011-ben mért 17. helyről fokozatosan romlott, és 2019-ben kikerült a listáról. Legfontosabb érdekeltsége a főként műtrágyagyártással foglalkozó Bige Holding cégcsoport.

Jimi Hendrixtől a bundán keresztül a műtrágyáig

Bige László üzleti pályafutása az Origo 2013-ban megjelent portrécikke és az agronline riportja szerint még Romániában kezdődött. A vegyész-üzletember egyetemi évei alatt rengeteg pénzt keresett azzal, hogy két barátjával eleinte az általuk készített Jimi Hendrix-szitanyomattal kereskedtek, később pedig sportmárkák emblémáit szitázták pólókra, amelyeket óriási mennyiségben értékesítettek. 

Bár a kereskedelemből volt pénze,1984-ben édesanyját követve végül mégis Magyarországra költözött. Dolgozhatott volna vegyészmérnökként, de végül hat évig kajak-kenu edzőként dolgozott Dombrádon. Eredményesen, hiszen több tanítványa is országos bajnok lett. Eközben visszatért a kereskedelemhez: Hollandiából, autóval hozott be használt ruhákat. Jó pénzt keresett vele, a száz forintért vásárolt nercbundákat háromezerért adta el.

Később, mikor a ruhaüzletben túl nagy lett a konkurencia, barterüzletbe fogott: autógumikat cserélt bárányhúsra Romániában, végül műtrágyával és mosószer-alapanyagokkal kezdett el kereskedni. A romániai Caola kizárólagos forgalmazója lett, és 1996-ra már ő lett Magyarország és Románia közötti vegyipari termékek kereskedelmével foglalkozó legnagyobb szereplő.

Privatizáció, monopólium – a zűrös kilencvenes évek

Az eddigre összegyűlt vagyonával tovább akart lépni, és a kereskedelem mellett a gyártásban is részt akart venni. Kapóra jött, hogy ekkor kezdődött a Tiszamenti Vegyiművek (TVM) privatizációja. Nagy nehézségek árán, a harmadszorra kiírt pályázaton

– állítólag az akkori miniszterelnöknél, Horn Gyulánál sikerült lobbiznia –

végül az övé lett a cég. Egybehangzó vélekedések szerint azonban ezt részben korábbi barátjának, Csányi Sándornak köszönheti. Az OTP tulajdonosa állítólag óriási hitelt biztosított neki a cég megvásárlásához. 

Bige 2002-ben tette meg a legnagyobb lépést a leggazdagabbak közé kerülés felé. Ekkor sikerült megszereznie a Péti Nitrogénműveket (PNM), szintén Csányi Sándor segítségével, aki az ötmilliárd forintba kerülő cég árának felét az OTP-n keresztül hitelként bocsájtotta rendelkezésére.

Miután Magyarország 2004-ben csatlakozott az EU-hoz, az uniós támogatások miatt beindult a műtrágya-ágazat.  Bige korábban elérte, hogy a vámok védjék a konkurenciát jelentő importőröktől, ráadásul az MSZP-kormány intézkedéseinek köszönhetően a műtrágya-gyártáshoz szükséges gázt is olcsón tudta megvásárolni.

A Bige Holdingnak 2009-től gyártási monopóliuma volt, az országban nem maradt konkurens műtrágya-előállító. Mindennek köszönhetően óriási pénzeket keresett. Bevételei 2010-ben elérték a 65 milliárd, 2012-ben pedig a 98 milliárd forintot. Az eredmények elérésében azonban a Bige által bevezetett több tíz milliárdos fejlesztéseknek és a szigorú cégvezetésnek is komoly szerepe volt.

(Kép: MTI/Bodnár Boglárka)

A balhés milliárdos – konfliktusok és büntetőügyek

Bige Lászlót ismerői kifejezetten határozott, kemény, konfliktusokat kereső személyiségként jellemzik. Konfliktusból pedig volt is elég pályafutása alatt. Csányi Sándorral való szoros barátsága például állítólag hirtelen szakadt meg a Péti Nitrogénművek körüli üzleti viták miatt.

A cégtől 2008-ban távoztak a Csányihoz közel álló vezetők, az OTP pedig a teljes, 15 milliárdos forgóeszköz-forrást PNM-ből. A céget akkor a Magyar Fejlesztési Banktól kapott 24 milliárd forintos hitel mentette meg, amelyet az Európai Bizottság később szabálytalannak nevezett.  

Nem ez volt az első rendőrségi ügy az üzletember életében: korábban 1998-ban előzetes letartóztatásba helyezték, mert több tízmilliós adócsalással és 15 millió forintos vesztegetéssel gyanúsították meg. A bíróság akkor felmentette Bigét. A közelmúltban pedig 

Bigét azzal gyanúsítja az ügyészség, hogy több mint 800 millió forint vesztegetési pénzt fogadott el úgy, hogy eközben közel 2 milliárd forinttal károsította meg saját cégét. A bíróság 2021. április 17-ig elrendelte Bige László bűnügyi felügyeletét. Eszerint nem hagyhatja el lakóhelyét, és nyomkövetőt kell viselnie.

Bige nem kerüli a nyilvánosságot, viszonylag rendszeresen ad interjúkat, és sokszor nem is fogja vissza magát. Legutóbb például az említett üggyel kapcsolatban kiadott közleményében úgy fogalmazott: „a londoni Globe színdarabjai közé kívánkozó, amúgy elég satnyán kifundált” történetnek vagyunk a szemtanúi, akik pedig őt támadják „igazán dilettáns, amatőr, semmirekellő emberek”. Később azt mondta, „oligarchikus maffiatámadás” zajlik ellene.

A beosztottjai ugyanakkor szigorú, ám rendkívül korrekt főnökként írták le, aki sokat követel, de jól bánik az alkalmazottaival. Előfordult, hogy álruhában ellenőrizte dolgozóit az egyik gyárában, de a pénzügyi sikerekből is mindig juttatott a dolgozóknak, komoly prémiumokat kaptak tőle.

(Kép: MTI/Balázs Attila)

Vadászat és politika

Bige László már a kilencvenes évek végén komoly politikai kapcsolatokkal rendelkezett. Egy társaságba járt például a későbbi MSZP-s miniszterelnökkel, Medgyessy Péterrel és Benedek Fülöppel, a MSZP-kormány egyik államtitkárával, valamint Deák Gáborral, aki korábban a KISZ KB titkára, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke volt. Előfordult, hogy Medgyessyt egyszerűen „Péterkém”-nek szólította

A Heti Válasznak 2014-ben azt mondta, „Amikor Fidesz-kormány van, rendre azt írják rólam, hogy szocialista vagyok. Amikor az MSZP van hatalmon, liberálisnak neveznek. Mindegyik oldallal jó kapcsolatra törekszem, ugyanakkor egyenlő távolságot is próbálok tartani.

Közvetlen politikai ambíciója állítása szerint nincs. „Pozíció, elnökségi tagságok mégsem vonzanak ... Magamnak akarok megfelelni. Arra vagyok büszke, hogy öt gyárat zöldmezős beruházásban építettem fel, a semmiből” – fogalmazott korábban. Egy másik alkalommal, amikor a dombrádi önkormányzattal került összetűzésbe, azt mondta, a „két párt azon veszekszik a közgyűlésben, építhetek-e házat a saját udvaromon, vagy sem. Nem kell nekem a közélet.”

Valami köze ugyanakkor mégis lehet a politikához, mert legutóbb büntetőügyén kívül azzal került be a hírekbe, hogy nagyon úgy tűnik nála járt látogatóban Horn Gábor, az EU-s pénzekből ellenzéki előválasztási vitákat szervező Republikon Intézet vezetője. Biztosat persze nem tudni, sem a látogatásról, sem arról, ha így volt, miről egyeztettek, ugyanis az egykori SZDSZ-es politikust hiába kérdeztük, nem reagált Bige Lászlóval való kapcsolatára vonatkozó kérdéseinkre.

Források: Origo.hu, Agronline, K-Monitor, Forbes

Borítókép: MTI/Balázs Attila

Összesen 125 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flesh ripper
2021. március 02. 09:55
Miért hiányzik a bige a listáról?
flesh ripper
2021. március 02. 09:55
Nagyvárad, sok csibészt adott az országnak: https://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%ADres_nagyv%C3%A1radiak_list%C3%A1ja
Qman
2021. március 02. 09:22
Ez a bulvár cikk, nem illik egy konzervatív laphoz. A portré egy magyar újgazdag - ha úgy tetszik oligarcha - tipikus portréja, és nem látható belőle, mi a tényleges vád Bige ellen, az, hogy "Péterkémnek" szólítja Medgyessyt? Hiszen tippem szerint Mészáros vagy Tiborc is Viktornak szólítja Orbánt. Vagy az a baj, hogy Csányi megharagudott rá? Ez immár büntetőjogi kategória lenne? Kár ezért a cikkért - ha Bige bármiben is bűnös, az ebből a cikkből ki nem deríthető.
rókabácsi
2021. március 02. 08:32
a mű elmarad! és marad trágya király!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!