Velodrom épül Debrecenben

2021. február 23. 08:24

A kormány kiemelten kezeli a kerékpárcsarnok építését.

2021. február 23. 08:24
null

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a kormány a debreceni velodrom beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket – közölte a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) szombaton. A közlemény kiemelte: a döntés egyben elismerése is a hazai pályakerékpársport elmúlt éves eredményeinek, a sportolóknak és edzőknek. Az MKSZ a velodrom építését 2018-ban – az előkészítő munka megkezdésekor – régi adósságnak nevezte, amelyet a sportágnak pótolnia kell. Az azóta eltelt időszakban a tervezési, előkészítési és közigazgatási egyeztetési feladatok voltak napirenden, amelyeket Kovács Béla, az MKSZ alelnöke koordinált. Ennek a munkának meghatározó mérföldköve és kormányzati elismerése a kiemelt beruházássá nyilvánítás – hangsúlyozza a kommüniké, amely hozzáfűzte: nemcsak a szakvezetés, hanem a sportolók teljesítménye is kell egy ilyen előrelépéshez.    

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által is példaértékűnek nevezett ELIT10 menedzsment pilot programba öt pályakerékpáros, Borissza Johanna, Filutás Viktor, Lovassy Patrik Rómeó, a 2017-ben Európa-bajnoki ezüstérmet nyert Lovassy Krisztián és a világ ötödik legjobb sprintidejét magáénak tudó Szalontay Sándor is bekerült. A közlemény leszögezte: a kerékpárosok megérdemlik, hogy világszínvonalú körülmények között edzhessenek és versenyezhessenek.     

A kormány a „debreceni velodrom beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről” című rendeletével elfogadta a beruházás koncepcióját, valamint 420 millió forintot átcsoportosított, emellett célterületté nyilvánította a tervezett pallagi helyszínt is. A debreceni mellett a fővárosban is halad a mobil velodrom létesítése, hiszen a budapesti fa pálya beruházása február 8-án közbeszerzési szakaszba lépett, megtörtént a kiírás.

(MTI)

Fotó: MTI

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Royce2.0
2021. február 23. 11:08
Velodromokat a kórházak helyére! :DDD
Öreg
2021. február 23. 08:43
Nagyon helyes! A vidéki gyerekekben még megtalálható az a tűrés-képesség, ami a jó sporteredményhez szükséges! Au úszás is mekkorát lépett előre a vidéki tehetségekkel!
repulok
2021. február 23. 08:39
Néhány éve életem nagy élménye volt, öreg Pannóniával körözni a Millenáris pályán.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!