Leleplezést ígért Botkáról, aztán eltűnt – már a rendőrség is keresi Szabó Bálintot

2021. február 15. 19:07

A politikus hétfőn nem jelent meg a korábban nagy leleplezésként meghirdetett sajtótájékoztatóján, és azóta elérhetetlen.

2021. február 15. 19:07
null

A rendőrség honlapjára is felkerült, hogy eltűnt Szabó Bálint, a Mindenki Szegedért Mozgalom politikusa, aki vasárnap közösségi oldalán bejelentette, hétfő reggel sajtótájékoztatót tart, amelyen korrupciós ügyekről szóló leleplező dokumentumok nyilvánosságra hozatalát ígérte – számolt be a SzegedMA és a Pesti Srácok.

A szegedi portál úgy tudja, Szabó kora reggel elindult futni, de onnan már nem ért haza, Szabó felesége tett bejelentést a rendőrségen, amely megerősítette az eltűnés tényét. Vasárnap reggel közzétett videójában 

Szabó súlyos állításokat fogalmazott meg Botka Lászlóról és egyes „szegedi oligarchákról”.

Többek között arról beszélt, hogy a volt mszp-s polgármester több kérdésben is hazudott a Cserepes sori piaccal kapcsolatban, amelyet a közelmúltban zártak be veszteséges működésre hivatkozva és szerinte privatizálni akarnak. 

Szegeden szétlopják a városi közvagyont – mondta a politikus, és közölte, hogy a polgármesterrel szemben vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett, illetve rágalmazásért feljelentette Botka Lászlót.

Az ígérte, hétfő reggeli országos sajtótájékoztatóján mutatja majd be a részleteket, de végül nem jelent meg a sajtó képviselői előtt és a telefonja azóta is ki van kapcsolva. „aki útjában áll a lopásnak Szegeden, azt egyszerűen eltapossák; legyen az illető helyi kisvállalkozó, piaci árus, tényfeltáró újságíró, vagy éppen önkormányzati képviselő” –  fogalmazott a politikus. A SzegedMa cikke szerint Szabó több tucat bizonyítékot, fotókat, hangfelvételeket adott át a Pesti Srácok egyik újságírójának. 

Szabó Bálint politikai pályafutását ismerve nem kizárt, hogy az eltűnése valójában egy figyelemfelkeltésre szolgáló performansz, de mostanra a rendőrség is kiadta a körözést az ügyben, így lehetséges, hogy valami váratlan esemény történt az önkormányzati képviselővel – olvasható a szegedi portál cikkében.

FRISSÍTÉS:

A Police.hu oldalán a szegedi független képviselőről szóló körözés estére eltűnt. A Szegedma azt írja, élve előkerült a képviselő, ám hivatalos megerősítés erről még nem érkezett.

Összesen 148 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csubszi
2021. február 16. 09:43
Jól elvannak itt egymással a szánalmas szoclibek. Egymásnak bizonygatják, milyen okosak.
flesh ripper
2021. február 16. 08:01
Hétfő este a rendőrség közölte, hogy élve előkerült Szabó Bálint. További információ egyelőre nem ismert, későbbre ígértek részletes tájékoztatást.
szürkeSzarvas
2021. február 16. 06:35
Már azt gondoltuk,a Toth Csaba "elásatta".
Menhetten
2021. február 16. 00:25
Google a barátod. " Szabó Bálint, a helyi Fidesz által korábban sztárolt jogász is tízmilliókat szakíthatott a Szeviép-kártalanításon, egyrészt sikerdíjat szedett a közreműködéséért, másrészt jelentős haszon reményében olcsón felvásárolta egyes vállalkozások követeléseit. Szabó mostanra összeveszett a Kubatov Gábor irányítása alá került szegedi Fidesz-csoporttal, fel is jelentették őt meg a cégét is, már házkutatást is tartottak a lakásán. "
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!