Kumin Ferenc szerint London értékelte a magyar hozzáállást a Brexithez

2021. február 04. 07:51

A nagykövet szerint a brexitet követően Magyarország mint befektetési célpont felértékelődött.

2021. február 04. 07:51

Kumin Ferenc londoni nagykövet szerint a britek nemcsak észrevették, hanem kifejezetten értékelték, hogy Magyarország a kezdettől fogva elutasította azt a gondolkodásmódot, hogy a Brexit miatt mintha egyesek meg akarták volna leckéztetni a szigetországiakat a döntésük miatt – olvasható a diplomatával készített interjúban a Magyar Nemzet csütörtöki számában.

Ez a pozitív légkör az alapja az Egyesült Királyság és Magyarország Brexit utáni kapcsolatainak

A koronavírus-járvány és az Egyesült Királyság EU-kilépése miatti politikailag, gazdaságilag és társadalmilag is teljesen új helyzetet teremtő időszakban, 2020 májusában az új állomáshelyére érkező Kumin Ferenc – aki korábban New York-i főkonzulként szolgált – a lapnak elmondta, hogy Magyarország mint az uniós döntésekre befolyással bíró tagállam igyekezett olyan irányba terelni a dolgokat, hogy ne ez legyen a meghatározó hozzáállás.

Hangsúlyozta: ez a pozitív légkör az alapja az Egyesült Királyság és Magyarország Brexit utáni kapcsolatainak, és szerinte

hiszen 2021-ben sokkal több dolog köt minket össze, mint az előző száz évben bármikor”. Kumin Ferenc kiemelte azt is, hogy a kilépést követően Magyarország mint befektetési célpont felértékelődött, amit a befektetői döntések is tükröznek.

„Nem kell annyira félni a szürkeállomány elvándorlásától, mint amennyire azt a 2000-s években tettük”

„Több olyan brit cégről is tudunk, amely magyarországi megjelenést vagy bővítést tervez, vannak már előrehaladott tárgyalások is, és ezek nagyon jó jelek” – tette hozzá. Az eddig EU-keretek között szerveződő oktatási programokkal és tudományos együttműködésekkel kapcsolatban a nagykövet elmondta: teljes mértékben arra készülnek, hogy ezeket a kilépés után kétoldalú megállapodásokkal pótolják. Az e téren folytatott megbeszélésekből leszűrték, hogy a brit egyetemeknek is szükségük van a Brexit miatt kieső külföldi diákokra, az extra tandíjbevételekre.

„Mára megtanultuk, hogy nem kell annyira félni a szürkeállomány elvándorlásától, mint amennyire azt a 2000-s években tettük. Tudjuk, hogy lesz, akit így is, úgy is elveszítünk, de akik a megszerzett tudással visszajönnek Magyarországra, olyan értéket és kapcsolatrendszert hoznak haza, ami bőven kárpótol az esetleges veszteségekért" – fogalmazott a Magyar Nemzetben Kumin Ferenc, aki jelezte, hogy a nagykövetségi munkájuknak mindig is kiemelt feladata és felelőssége lesz, hogy kezelje a brit médiában megjelenő, pontatlan információkon alapuló, elfogult kritikákat a magyar kormány intézkedéseivel kapcsolatban.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szuverén maffiaállam
2021. február 04. 10:49
Orbán Viktor is beszáll a brit EU-népszavazási kampányba A magyar kormány Nagy-Britannia európai uniós tagságának megőrzése mellett érvelő hirdetést jelentet meg hétfőn a brit sajtóban - erősítette meg Kovács Zoltán kormányszóvivő az erről szóló német sajtóértesüléseket vasárnap az MTI-nek. Nagy-Britannia csütörtökön tart népszavazást az uniós tagságáról, amelynek a vége a kilépés, a Brexit is lehet. Magyarország szerint Nagy-Britannia uniós tagsága azért fontos, mert az erős Európa a nagy tagállamok együttműködésével valósítható meg. A magyar kormányt sokszor vádolták Európa-ellenességgel, azonban mostani "pro-európai hozzáállása" is jól mutatja, hogy elszántan és szilárdan hisz az unió által elért eredmények fontosságában, még ha sok esetben másként is képzeli el a kontinens jövőjét - mondta a kormányszóvivő. A német Bild internetes kiadásában közölte elsőként, hogy a magyar kormány hirdetésben áll ki Nagy-Britannia EU-tagsága mellett. A döntés a tietek, de Magyarország büszke arra, hogy veletek együtt az Európai Unió tagja lehet - a lap szerint a magyar kormány ezt a szöveget jelenteti majd meg a brit The Daily Mailben. Kovács Zoltán elmondta, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával megjelenő hirdetést eredetileg szombaton szerették volna megjelentetni, de két nappal elhalasztották a nyilvánosságra hozatalt, tekintettel a Jo Cox munkáspárti képviselő meggyilkolása miatti kampánycsendre. A kormányszóvivő felidézte továbbá, hogy pénteken Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője tájékoztatta német tárgyalópartnereit a magyar kormány álláspontjáról, hétfőn pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter teszi majd meg ugyanezt Luxembourgban, a külügyminiszterek uniós tanácskozásán. https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1205/12050/120502/12050217_4797a4a5c0c1da23bd10595c7905ebd7_wm.jpg
nemecsekerno_007
2021. február 04. 09:17
A britek is a józan észt képviselték az EU-ban, nyilván kiállunk mellettük, ez nem is kérdés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!