Békés Márton: ’56-ban rajtunk, most magán nem tud segíteni Amerika

2021. január 11. 08:26

„Mondhatjuk azt, hogy most már egyszerűen annyi demokráciát exportált az USA külföldre, hogy otthon nem maradt – ez vicc – mondhatjuk ezt” – tette hozzá a politológus.

2021. január 11. 08:26
null

A Bayer show második felében Békés Márton politológus, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója volt Bayer Zsolt műsorvezető vendége, akivel az amerikai eseményekről és azok lehetséges következményeiről beszélgettek.

A Capitoliumnál szerdán történt események Bayer Zsolt számára nem önmagában voltak megdöbbentőek, hanem azzal együtt vizsgálva, hogy május óta történnek hasonló dolgok Amerikában.

„Akik eddig azt mondták, hogy van kettős mérce, azok most élő, mindennapi bizonyítékát találhatják meg ennek. Egészen odáig, hogy Mark Zuckerberg egy demokratikusan egykor felhatalmazott amerikai elnököt, Donald Trumpot ki tudja tiltani a rendelkezésére álló világapparátus egészéből.” – hívta fel a figyelmet Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója.

„Mondhatjuk azt, hogy most már egyszerűen annyi demokráciát exportált az USA külföldre, hogy otthon nem maradt – ez vicc – mondhatjuk ezt.” – tette hozzá a politológus.

„Az Egyesült Államok történelmében, társadalmában, kultúrájában olyan mélyek most már ezek a törésvonalak, hogy mondtuk azt egy ideig, hogy látens polgárháború van. Én azt gondolom, hogy ez a polgárháború most már csak azon múlik, hogy a BLM közeg és ez a bizonyos Capitolium ostromló közeg találkozik-e egymással.” – hangsúlyozta Békés Márton politológus, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
monuskaroly
2021. január 11. 08:56
Ilyenkor az Európai Egyesült Államok hívő barmoknak el kellene gondolkozni azon, hogy ha ott ilyen helyzet tudott előállni, akkor itt mekkora esélye van ennek. Itt nincs se közös nyelv, se közös hadsereg, se közös kormány, adórendszer, még közös pénz sem. Olyan sok minden választ el minket, hogy ez kivitelezhetetlen. Maradjunk csak meg a közös-piaci rendszernél.
darázs
2021. január 11. 08:42
a birodalom jó ötletnek találta balról előzni Kínát. Nem fog menni. Ha kitartanak akkor sztálini diktatúra és gazdasági "prosperitás" jön.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!