Virtuálisan fogadta II. Erzsébet a magyar nagykövetet

2020. december 04. 21:59

Kumin Ferenc londoni magyar nagykövettel és feleségével beszélgetett el a királynő.

2020. december 04. 21:59
null

A nagykövet a következőket írta erről posztjában:

Feleségemmel, Vikivel ma hatalmas és megtisztelő élményben volt részünk: találkozhattunk és beszélhettünk II. Erzsébet brit uralkodóval. Nagyköveti munkám egyik kiemelkedő protokolláris feladata a Köztársasági Elnök által aláírt megbízólevelem átadása. Erre a járvány miatt mindeddig nem kerülhetett sor (a másolat külügyminisztériumi leadásával a tevékenységemet májusban így is megkezdhettem). Most a Királyi Udvar bölcs döntést hozott. Nem vártak tovább, mert a sor egyre csak nőtt - a többi újonnan érkezett nagykövet kollégáimmal összesen már 26-an vártunk az átadásra. Segítségül hívták a technológiát, videókonferencia-kapcsolaton keresztül hozták el a Buckingham-palotába a Királynőt, aki biztonsága érdekében a Windsor-palotában maradt.

Ahogy talán a képen is látszik, nagyon jó hangulatban tudtunk beszélgetni. Több kérdése is volt a munkámmal kapcsolatban, különös érdeklődést tanúsított az országaink közötti gazdasági kapcsolatok iránt, de szóba került a gyerekek beilleszkedése az új környezetbe is.”

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2020. december 06. 13:05
7 hónap kellett mire erre a megoldásra rájöttek. Miközben a világ harmada így él már.
barany
2020. december 05. 16:57
Gratulálunk és sok sikert kívánunk nagykövet úrnak, pestszentlőrinci honfitársunknak. (Az, hogy a királynő feleségével együtt "fogadta" a nagykövetet, ritka gesztusnak tűnik.)
Tibesz26
2020. december 05. 13:04
felséges királynő köszönyük ogy fogadta hazánk nagykövetét mi is fogadjuk nagy britannia nagykövetét és örülönk nagyon hogy eme két ország (nagy britannia és magyarország) között nagyon jó lett a kapcsolat isten ovja a királynőt és nagy britanniát
koronaszepe
2020. december 05. 09:08
Isten óvja a királynőt! Az ATV egykori politikai elemzőjéről, barátságom jeléül pedig hadd ne mondjak semmit...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!