Szijjártó: Az eddigi eredmények alapján Magyarország a nyertesek közé tartozik

2020. december 10. 10:14

Teljesen új világgazdasági korszak kezdődött, és komoly verseny indult a kapacitások újraelosztásáért – fejtette ki a külügyminiszter az éves meghallgatásán.

2020. december 10. 10:14
null

A koronavírus-járvány határozta meg idén a nemzetközi politikai folyamatokat, így a külügyminisztérium feladatait is. Komoly szerep jutott a tárcának a járvány miatt előállt egészségügyi, gazdasági és társadalmi kihívások vonatkozásában – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés külügyi bizottságának csütörtöki ülésén, éves meghallgatásán.

A tárcavezető kiemelte: a cél, hogy az egészségügyi rendszer működőképes maradjon, ennek kell alárendelni az intézkedéseket és a döntéseket. Ehhez megfelelő személyzet, védőeszköz és berendezés kell, az utóbbiak külföldi beszerzésénél hárult feladat a Külgazdasági és Külügyminisztériumra (KKM) – emlékeztetett. Hangsúlyozta: a megoldást a vakcina jelenti, oltóanyagokat Keleten és Nyugaton is fejlesztenek, és a kormánynak kötelessége biztosítani, hogy a lehető leggyorsabban biztonságos oltóanyaghoz jussanak az emberek. Nem lehet sem politikai, sem ideológiai kérdést csinálni a vakcina ügyéből – mondta.

A külügyminiszter a gazdasági kihívásokkal kapcsolatban kifejtette: teljesen új világgazdasági korszak kezdődött, és komoly verseny indult a kapacitások újraelosztásáért. Az eddigi eredmények alapján Magyarország a nyertesek közé tartozik – jelentette ki.

(MTI)

(Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2020. december 10. 11:49
A lélegeztető gépekért 50 szer annyit fizettünk mint Németország. Vajon hány fideszes tollasodott meg ezen az üzleten? Micsoda egy mocsok ország, ahol ezt büntetés nélkül éveken keresztül meg lehet csinálni!? Tolvajaink 300 milliárdért vettek 16 ezer lélegeztető gépet. Brutális pénzlenyúlás, használhatatlan gagyi, lélegeztető gépeket vettek, aranyárban! De ez kontárjainkra jellemző. Emlékezzünk csak az 5 milliárdos selejt stadion beléptetőkapukra! Ez tény, te ország szégyene! Nem lehet rábízni még a lélegeztető gépek megvételét sem a kormányra, nem tudják mi az, vagy igy megyen a zsebbe több milliárd? A méregdrága lélegeztető gépek a Deutsch féle beléptető kapuk mellett végzik. Szlovéniában a túlárazott lélegeztető gépek miatt megbukott a kormány. Futsalos kakadu, majd a bíróságon fogsz válaszolni a kérdésekre!
Hétszűnyű Kapanyányi Monyók
2020. december 10. 10:15
Mi más lehetne a napi 171 halott, mint nyeremény?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!