Orbán: Ismét ötszázalékos lesz az új építésű lakások áfája

2020. október 07. 20:19

A kormányfő a HírTV Magyarország élőben című műsorában számolt be a kormányülésen hozott döntésekről.

2020. október 07. 20:19
null

A kórházi ágyak biztosítása a kulcskérdés” – jelentette ki Orbán Viktor a HírTV Magyarország élőben című műsorában a mai kormányülésen elhangzottakról beszámolva. A kormányfő elmondta: „most arra készülünk, hogy legrosszabb esetben lehet kétszázezer egyidejűleg megfertőzött magyar ember, akiknek az ellátásához kell tizenhatezer kórházi ágy és 800-1000 lélegeztető gép”. A kormányülésről tovább beszélve elmondta: „ma az a döntés született, hogy nem kell műtéteket halasztanunk még”. Rámutatott, hogy a kórházak úgy vannak besorolva, mint régebben a katonaságnál a laktanyák, van elsőlépcsős, második lépcsős és harmadiklépcsős.

Ha az elsőlépcsősben elfogynak az ágyak, akkor jönnek a második lépcsősek és így tovább – mutatott rá hozzátéve, hogy gyakran van úgy, hogy egy korházba vezényelni kell személyzetet, ápolókat és orvosokat: „ez a legkényelmetlenebb dolog” – fogalmazott. Ugyanakkor a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a vezényeltek száma még nem érte el az összes orvos és ápolónő 1%-át sem. 

Gazdaságvédelmi döntések:

Ma is döntés született jó néhány ügyben, amit a gazdaságvédelmi operatív törzs terjesztett elénk” – mondta el Orbán Viktor kifejtve, hogy ezek adókönnyítések és gazdaságélékítő lépések. A kormányfő bejelentette azt is, hogy Novák Katalin egy új otthonteremtési program pilléreit terjesztette elő, amiből a kormány az 5%-os ÁFÁ-t el is fogadta. Tehát a

2022 december 31-ig zajló épitkezések esetében ismét 5% lesz a lakásépítés áfája

– hozzátéve hogy jó néhány hasonló horderejű javaslatot terjesztett elő a tárcanélküli miniszter.

Orbán Viktor a történelmi jelentőségű orvosi béremelés kérdésére rátérve elmondta: „az orvosokra óriási teher hárul, az én fejemben pedig az volt a logika, hogy mikor, ha nem most?” A miniszterelnök kitért arra is, hogy ez a lépés az „orvosok elvándorlását, az elszívóhatást” is megakadályozhatja. „Nem gondolom, hogy az orvosbérek önmagukban eldöntik, hogy az orvos hol dolgozik” – fogalmazott a kormányfő hozzátéve, hogy „persze, ha nem becsülik meg őket, akkor természetes hogy elmenekülnek”. Arra a kérdésre, hogy az orvosok béremelése mekkora költségvetési forrást igényel, a kormányfő azt mondta: „azt tudjuk mondani, hogy amit a költségvetésből eddig kifizettünk, annak biztosan ki fogjuk fizetni legalább a dupláját. Ez egy száz, de inkább kétszázmilliárd forintos nagyságrendű összeg”.

MOK-kritikák:

A MOK kritikáival kapcsolatban azt mondta: „az átvezénylést mindenkinek tudomásul kell venni, hiszen járvány van” hozzátéve, hogy „nem lehet naponta vezényelni őket, nem lehet ide-oda rángatni”.

– fogalmazott.

A hálapénz betiltásának kérdésére rátérve a kormányfő hangsúlyozta: az arra vonatkozó szabályok kialakítása betű szerint az orvosi kamara javaslata volt. „Évekkel ezelőtt is lehetett volna ilyen szabályt hozni, de amíg az orvosok nem követelik, hogy hozzuk meg ezt a szabályt, addig kockázatok lettek volna, de ezt a MOK kérte, ő dolgozta ki az ide vonatkozó részt” – jelentette ki a miniszterelnök. 

A Lex CEU-ról:

Az Európai Bíróság ítéleteit függetlenül attól, hogy jónak tartjuk-e vagy sem, végre szoktuk hajtani – mondta el a kormányfő az Európai Bíróság Lex Ceu-val kapcsolatos döntésére reagálva. „Ez most is így lesz, számos jogi megoldás lehetséges amely kielégíti az európai bíróság döntését, habár néhány tisztázó kérdésre még választ kell kapnunk, tehát folytatódni fog a párbeszéd” – fogalmazott.

Soros György próbaperével kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta: ha valaki próbapert akar indítani Magyaroszág ellen, tegye. „Soros György az a hazafi, akitől nem lep meg, hogy ha megtámadja külföldön saját hazáját, hiszen egy magyar emberről beszélünk” – fogalmazott hozzátéve, hogy „a Magyarországgal szembeni politkai támadások, az európai baloldal támadásai olyan országok ellen, ahol a baloldal nincs kormányon. Azért támadják meg ezeket a kormányokat, hogy előbb utóbb a baloldal kormányra juthasson”. Ezt a folyamatot, miszerint „Brüsszelből a magyar baloldalt hatalomra akarják segíteni” a miniszterelnök úgy hívta:

Orbán Viktor egy korábbi írásában Soros-kolbásznak nevezte a hazai ellezéket, ezt azzal magyarázta: „a magyar ellenzék valóban be van darálva és be van töltve a szélsőjobbtól a kommunistákig, ezért hívom ezt Soros-kolbásznak”. 

Vera Jourová kijelentéseiről:

Az Európai Bizottság alelnökének kijelentéseivel kapcsolatban, Orbán Viktor úgy vélte: „ez olyan sértés és inzultus, hogy ilyenkor kell azt mondani, hogy álljon meg a menet, ez már nem politika, ezt hagyjuk abba. A kormányfő elmondta azt is, hogy az Európai Bizottság elnökétől egyelőre választ sem kaptak Jourová menesztési kérelmére. „Az, hogy Jourová asszony Soros György embere és a tenyeréből eszik ezt midnannyian tudjuk. Ő nem Csehországot képviseli, sőt nem a cseh embereket, sőt nem is az európai embereket, ő Soros Györgyöt képviseli”– fogalmazott a miniszterelnök hozzátéve, hogy „ilyen ma az európai politika, ezen nem érdemes megsértődni, de elhallgatni sem érdemes”. 

Karácsony Gergely nyílt leveléről, amelyben uniós forrásokhoz szeretné juttatni a baoldali vezetéső önkorményzatokat a miniszterelnök úgy nyilatkozott: „az unió költségvetésében ma is vannak nagyon komoly összegek, amelyeket nem a tagállamoknak osztanak szét, hanem közvetlenül lehet jelentkezni programokkal”. Úgy folytatta:

A miniszterelnökszerint jobban járnak az önkormányzatok is, ha a magyar állam érvényesíti a magyar emberek érdekét. „Így a budapesti, vagy más ellenzéki vezetésű önkormányzatú településen élő emberek érdekét is tudjuk képviselni és több forrást tudunk szerezni számukra” – fogalmazott. Ezzel kapcsolatban hozzátette: a magyar kormányra sem dobják oda a pénzt. „Először is be kell fizetnünk oda egy összeget, másrészt programokra adják oda a pénzt, tehát ha nincs jó programod, ha nem tudod megvédeni annak a szakmai alapjait, akkor ahhoz nem lehet uniós forrást gyűjteni” – mutatott rá Orbán Viktor.

(Mandiner)

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
illibernyák
2020. október 08. 07:14
Orbán volt már KISZ tiktár. volt Soros ösztöndijas. volt a Liberális Internacionálé alelnöke. Ehhez képest teli szájjal komcsizik, sorosozik, libernyákozik. A mostani Orbánnak minden korábbi Orbaán az ellensége. Nyilván a mostani Orbánnak is ellensége lesz következő Orbán.
tdezo
2020. október 08. 03:21
Szomoru . Szoval Orban megadja magat a soros altal szponzoralt "birosagnak" Ezen kivul hogyan lehet akkora baromsagot mondani hogy soros "magyar" ember?
makám
2020. október 08. 01:04
"Soros György az a hazafi, akitől nem lep meg, hogy ha megtámadja külföldön saját hazáját, hiszen egy magyar emberről beszélünk" már. hogy lenne a hazája és hogy lenne magyar??? ha patkány istálóban születik attól még nem lesz ló.
Bell & Sebastian
2020. október 07. 23:34
Judapest egy hülyeség, Putripest, az igazi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!